Lánczi Tamás aznap ejtette az ÁVO-s bőrkabátos keresetét, amikor a sörszövetségtől kapott fizetése körbejárta a sajtót
Ily módon megúszta, hogy tárgyalásra menet kellemetlen kérdéseket kapjon.
Ily módon megúszta, hogy tárgyalásra menet kellemetlen kérdéseket kapjon.
hvg.hu
A kabinetiroda átszervezésével reagáltak a miniszterelnök sajtófőnökének távozására.
hvg.hu
Nem az a baja Magyarral, hogy utolsó pillanatban lemondta a beszélgetésüket, inkább az, hogy átengedte az irányítást a rogáni propagandának, amire eddig nem volt példa.
hvg.hu
Ugyanis bár oda került az útlevélügyek intézése, ezt nem fogják feltüntetni. A kormány kedden késő este egy kicsit átírta a hétfőn késő este közzétett rendeletét.
A szám a 2020-as szigorítás óta évről évre növekszik, ezért a kormány ismét változtatna a rendszeren.
HVG
A miniszterelnök nemcsak a választásokra szóló osztogatást kezdte el, hanem példátlanul súlyos provokációra készül a szexuális kisebbségekkel és a civilekkel szemben. Miért más ez a radikalizálódás, mint az eddigiek, és mi az az új tényező a korábbi időszakhoz képest, ami reményre, de aggodalomra is okot ad?
Az olimpiára már több hónappal az államfői lemondás előtt lefoglalták a szállást, így az új köztársasági elnöknek és kíséretének is rendelkezésére állt 15 szoba 18 éjszakára. Sulyok Tamás viszont csak három napot töltött a francia fővárosban.
Speciális jogviszonyt kapnak a március 1-től életbe lépő új törvény alapján a polgári titkosszolgálatoknál dolgozók, de mást nem: sem kiszámítható bérezésük, sem konkrét életpályamodelljük, sem érdekképviseletük nem lesz. Az egyeztetés nélkül áterőltetett jogszabály a katonáknál is kiszolgáltatottabb helyzetbe hozhatja a titkosszolgákat.
A fiatal súlyos sérülésekkel túlélte a zuhanást.
HVG
M. László 17 évesen egy kisfiú lefejezésével kezdte bűnözői karrierjét, majd minden szabadulása után újabb szexuális bűncselekményt követett el – legutóbb két kislány ellen. Jogosan merül fel a kérdés, vajon miért engedik vissza a társadalomba a hasonló karrierbűnözőket. Kitanics Márk igazságügyi pszichológus szakértő szerint a szadisztikus elkövetők még akkor is veszélyesek, ha szexuális vágyuk idősebb korukra csökken, esetükben tehát csak a társadalomtól elzárás lehet eredményes.
Dulai Péter
A rezi iskolában történhetett szexuális bűncselekmény. Az egyházmegye a pedagógust felfüggesztette, a család feljelentést tett, a rendőrök pedig intézkedtek.
HVG
A jövőben is a miniszterelnök munkáját segíti.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A főpolgármester nem mehet szabadságra, ha nincs helyettese, de az is törvénytelen, ha nem veheti ki a szabadnapokat. Ez a kérdés is napirenden lesz a közgyűlés szerdai ülésén, valamint a Rákosrendezőre tervezett beruházás előkészítését is megkezdi a főváros.
A XII. kerület polgármestere a mártonhegyi beruházásokról beszélt a miniszterelnök vejével.
HVG
Interjút adott a januárban távozott amerikai nagykövet, amelyben tömören összefoglalta, hogy szerinte miért van veszélyben a demokrácia Magyarországon.
hvg.hu
Decemberben ismét megerősítette az Európai Bizottság, hogy a modellváltó egyetemeknek nem jár Erasmus, de a kormány nem adja fel a harcot.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A párt 23 millió forintot költött az önkormányzati választások kampányaira.
HVG
Üvöltözésről is beszélt a HVG-nek Hankó Viktória pécsi önkormányzati képviselő, aki megtartja mandátumát, és függetlenként folytatja, de a Magyar Kétfarkú Kutya Pártból kilép. A párt szerint személyes konfliktusok állnak a háttérben.
A héten elismerte a BKV, hogy az oroszok nem felújították, hanem újragyártották a 3-as metró szerelvényeit. Az ügyben a DK már kétszer is feljelentést tett.
hvg.hu
Miután megbeszélte Lázár János a készpénzhasználatról szóló Mi Hazánk-javaslatot, összeállt egy fotóra Toroczkai Lászlóval egy 1887-es térkép elé.
HVG