Harminc új bíborost iktatott be II. János Pál pápa a vatikáni Szent Péter téren kedden délelőtt tartott nyilvános konzisztórium keretében. Most kapta meg a bíborosi birétumot Erdő Péter prímás, esztergom-budapesti érsek is.

A téren összegyűlt csaknem tízezer vendég és zarándok előtt a katolikus egyházfő nyitotta meg a szertartást. Ezt követően Angelo Sodano bíboros, a vatikáni államtitkárság vezetője sorolta fel név szerint az új bíborosokat, köztük Erdő Péter esztergom-budapesti érseket, miközben a pápa latinul folytatta imádságát. Karoj Wojtyla ezúttal sem olvasta fel a homiliát, még csak részleteiben sem - ez először vasárnap, kalkuttai Teréz anya boldoggá avatásakor fordult elő a negyedszázados pápaságát ünneplő II. János Pállal.
Az új bíborosok nevében Jean-Louis Tauran mondott köszönetet az egyházfőnek. Tauran, aki egészen bíborosi kinevezéséig, 13 éven keresztül irányította a vatikáni külügyeket, az új bíborosok feltétlen hűségéről és szolgálatáról biztosította II. János Pált. Ezt követően ismét Sodano államtitkár, a bíborosi testület aldékánja vette át a szertartás irányítását.
Az új bíborosok az eskütétel után sorban a pápa elé járultak, II. János elé térdelve vették át a bíborosi birétumot és a bíborosi kreálás bulláját, kézcsókkal köszönve meg a pápa áldását.
Az egyházfő római címtemplomokat jelöl meg a hagyományok szerint az új bíborosoknak. Erdő Péter címtemplomául a pápa a Santa Balbina templomot jelölte ki, amely a Caracalla-termák - az ókor legmonumentálisabb építményeinek egyike - mögött található. Az egyhajós szentély eredete a IV. századra nyúlik vissza. A templomnak két magyar vonatkozása is van: itt temették el a IV. Ince pápa által kinevezett első bíborost, a Váncsa nembeli Istvánt, továbbá egy márványtábla hirdeti, hogy egy Pál nevű - XIII. századbeli - magyar püspök Szent Miklós tiszteletére oltárt emeltetett a templomban. Az új bíborosok címtemplomukat szentmise keretében veszik birtokba, várhatóan tavasszal.
A pápaságának negyedszázados jubileumát ünneplő egyházfő szeptember végén hívta össze, immár kilencedik alkalommal a konzisztóriumot, s ekkor nevezte meg az új bíborosokat, egy kivételével, akinek nevét titokban tartja: „in pectore" - szívébe zártan őrzi. A Vatikán szóvivője, Joaquín Navarro-Valls ugyanakkor kedden azt közölte, hogy a pápa 31 bíborost avatott. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a közeljövőben nyilvánosságra hozzák az eddig titokban tartott nevet.
A bíborosi testület létszáma kedden 194 főre emelkedett, s ezen belül 135 egyházi méltóságnak van szavazati, konklávé esetében pedig pápaválasztó joga. Immár két magyar tagja van a konzisztóriumnak: Erdő Péter – aki a legfiatalabb bíboros – és Paskai László.
*
Az eddigi 32 magyar bíboros névsora:
1252- Báncsa István esztergomi érsek
1378- Demeter esztergomi érsek
1384- Alsáni Bálint pécsi püspök
1408- Dominis János OP raguzai érsek
1439- Szécsi Dénes egri püspök
1467- Várdai István kalocsai érsek
1477- Rangoni Gábor egri püspök
1493- Estei Hippolit esztergomi érsek
1500- Bakócz Tamás esztergomi érsek
1567- Delfini Zakariás fárói püspök
1573- Verancsics Antal esztergomi érsek
1584- Báthori András varmiai püspök
1585- Draskovich György kalocsai érsek
1607- Forgách Ferenc esztergomi érsek
1629- Pázmány Péter esztergomi érsek
1698- Keresztély Ágost győri püspök
1717- Csáky Imre kalocsai érsek
1727- Sinzendorf Fülöp győri püspök
1778- Batthyány József esztergomi érsek
1853- Scitovszky János esztergomi érsek
1867- Haynald Lajos kalocsai érsek
1873- Simor János esztergomi érsek
1893- Vaszary Kolos esztergomi érsek
1893- Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök
1906- Samassa József egri püspök
1912- Hornig Károly veszprémi püspök
1914- Csernoch János esztergomi érsek
1927- Serédi Jusztinián esztergomi érsek
1946- Mindszenty József esztergomi érsek
1976- Lékai László esztergomi érsek
1988- Paskai László esztergomi érsek
2003- Erdő Péter esztergom-budapesti érsek
(MTI)
Felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

Felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

Rá sem fog ismerni, úgy megváltozik a Facebook

Rá sem fog ismerni, úgy megváltozik a Facebook

Tucatnyi újdonság – ezek a legfontosabb modellek az idei Budapest Auto Show-n

Tucatnyi újdonság – ezek a legfontosabb modellek az idei Budapest Auto Show-n

Azt hitte, szellemet lát a babamonitoron, de az igazság ennél sokkal viccesebb volt

Azt hitte, szellemet lát a babamonitoron, de az igazság ennél sokkal viccesebb volt

Egyetlen mondattal elintézte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Borkai-ügyet

Egyetlen mondattal elintézte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Borkai-ügyet

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"

Varju László: "Ez koncepciós eljárás"