Tetszett a cikk?

Csehországban az év végéig mintegy 20 ezer munkahely szűnik meg, míg januárban és februárban további 15 ezer személy elbocsátásával kell számolni – írja a Mladá Fronta Dnes című cseh lap.

Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi 530 ezer fős munkanélküliség a jövő év elején közel 600 ezresre emelkedik. A munkanélküliség már most meghaladja a munkaképes lakosság tíz százalékát, s a jövő évben a helyzet tovább romlik. Ami a munkanélküliséget illeti Csehország a rendszerváltás óta most van a legrosszabb helyzetben. Tíz járásban a munkanélküliség meghaladja a 15 százalékot. A húsz legnagyobb csehországi gazdasági vállalat az idén 11 ezer embert bocsátott el.
„A jövő évben nem várható, hogy csökkenne a munkanélküliség. 2005-ben azonban már be kellene következnie a fordulatnak ezen a téren" – állítja Zdenek Skromach munkaügyi és népjóléti miniszter. Az egyes cégek által közzétett adatokra hivatkozva kifejti: a Cesky Telecom 2700, a Ceské Dráhy (vasút) 2600, az OKD (ostravai bánya) 1073, míg a Vítkovice (vasmű) 720 személy bocsát el az év végéig. Több száz személlyel csökkenti alkalmazottai számát a CEZ energetikai csoport és a Komercní Banka is. (MTI)
A Munch felvásárolja romániai versenytársát is

A Munch felvásárolja romániai versenytársát is

Öt év fegyházra ítéltek egy 6-os villamoson részegen őrjöngő férfit – videó

Öt év fegyházra ítéltek egy 6-os villamoson részegen őrjöngő férfit – videó

Trump 500 milliárd dollárt vár Ukrajnától, hogy ne érezze magát hülyének

Trump 500 milliárd dollárt vár Ukrajnától, hogy ne érezze magát hülyének

Kiderült, kiért cserébe engedték haza az Oroszországban fogvatartott amerikai tanárt

Kiderült, kiért cserébe engedték haza az Oroszországban fogvatartott amerikai tanárt