Tetszett a cikk?

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) január elején pályázatot ír ki a közelmúltban központilag elbocsátott köztisztviselők foglalkoztatására nonprofit szervezetek számára.

A hagyományos a nonprofit szervezetek mellett, a munkaadói és munkavállalói érdekvédelmi szervezetek is jelentkezhetnek majd erre a támogatásra – közölte Burány Sándor munkaügyi miniszter. Emlékeztetett rá, hogy az októberi kormányhatározat alapján a minisztériumokból és háttérintézményeikből elbocsátottak alkalmazásának támogatására a Munkaerő-piaci Alapból 600 millió forintot különítettek el e programra. Ennek keretében a foglalkoztatáshoz kapcsolódó munkabér és járulékait is támogatják, így egy felsőfokú végzettségű foglalkoztatott támogatása három éven keresztül 210 ezer forint havonta. A miniszter utalt arra, hogy eddig 388 köztisztviselő jelezte részvételét a várhatóan 2004 márciusában kezdődő programra, ami az elbocsátottak 5,6 százaléka. (MTI)
Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Irán megfenyegetett egy holland parlamenti képviselőt

Mosás, vágás, terápia

Mosás, vágás, terápia

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

Az amerikai külügy szerint Rogán Antal jelképezi az állam foglyul ejtését

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban

"Négy évvel ezelőtt demokráciánkat próbára tették, és győzött" – Joe Biden vendégkommentárja a Washington Postban