Tetszett a cikk?

Tíz éves a Magyar Üzletasszonyok Egyesülete, amely elsősorban pénzügyi szakemberek kezdeményezéseként és önkéntes társulásaként alakult meg. A társaság a Nők Világbankja Magyarországi Egyesületének jogutódja.

Annak idején harmincan alapították az egyesületet, azok a nők, akik nap mint nap szembetalálkoztak a növekvő munkanélküliséggel, a tudás és a tapasztalatok hiányával, a családi kényszervállalkozások gondjaival, a forráshiánnyal. Az elmúlt tíz év alatt – hangsúlyozta Járfás Lászlóné elnök – valamivel könnyebb lett az élet a gazdasági vállalkozások számára. Ezt tükrözi a névváltoztatás is: a kisvállalkozások egy részéből virágzó cég lett, s ezek vezetői, tulajdonosai pedig igazi, tapasztalt üzletasszonyokká váltak. De ma is nagyon sok a közös probléma, amelynek megoldásához gyakran hívnak szakelőadókat a minden hónap első keddjén tartandó találkozóikon.



A hét tagú elnökség által irányított egyesületben megtalálhatók a termelés, a szolgáltatás, a kereskedelem, a tudomány területén működők, és azok is, akik még csak most gondolkodnak az alapításon. Sikeres a „Vállalkozók vállvetve" című program is, ennek keretében évente 2-3 sikeres női vállalkozást látogatnak meg a tagok, megismervén a sikeres életpályát és a vállalkozások esetleges buktatóinak okait is.



Jelentős előrelépésnek tartják, hogy „mikrohiteleket" vehetnek fel, amelyekből már panzió, autódiagnosztikai műhely, vagy akár strucc-keltető gép is megvalósulhatott. A tagok rendszeresen részt vesznek jótékonysági vásárokon, bemutatókon. Karácsonyi árverésük bevételét idén is elsősorban gyermekjóléti célokra használják. (Panoráma)
Bonyhádon az ügyészség címere mellett is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Bonyhádon az ügyészség címere mellett is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

„Ez számomra a rendezés magasiskolája” – Molly Parker Szabó Istvánról, Mundruczó Kornélról és a Doki című új orvosos sorozatáról 

„Ez számomra a rendezés magasiskolája” – Molly Parker Szabó Istvánról, Mundruczó Kornélról és a Doki című új orvosos sorozatáról 

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Tizenhatra emelkedett a Los Angeles-i tűzvész áldozatainak száma

Tizenhatra emelkedett a Los Angeles-i tűzvész áldozatainak száma