szerző:
Infinit
Tetszett a cikk?

Az IST-BONUS projekt célja a kellő szakértelem kialakítása elsősorban az egykor a vasfüggöny mögött élő országokban az e-business és az e-munka terén. A program résztvevője az Ulsteri Egyetem (University of Ulster) is, amely ennek érdekében számos európai ország partnerszervezeteivel veszi fel a kapcsolatot.

A program célja, hogy segítséget nyújtson a vállalatoknak, az egyetemeknek és a témával foglalkozó kutatóknak, tanácsadóknak egyaránt a célországokban. Még nem fejeződött be a kapcsolatépítés szakasza: Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Máltán, Törökországban, Bulgáriában és Romániában keresik a reménybeli résztvevő szervezeteket, amelyek kamatoztathatják a projektpartnerek szaktudását és technológiai know-how-ját.

Az Ulsteri Egyetem feladata az, hogy hasznos tartalmakat kínáljon és tanácsokat adjon azzal kapcsolatban, hogy az újonnan csatlakozott és a még csatlakozás előtt álló országok hogyan tudják fokozni részvételüket az európai kutatási tevékenységben. A projekt 2007 februárjáig folytatódik, az e-üzlet területe mellett főként az elektronikus munkavégzés problémakörére koncentrál.

Karrier

Az otthonról végzett távmunka árnyoldalai

Az Egyesült Királyságban jelenleg körülbelül 8 millióra tehető azoknak a száma, akik otthonukban távmunkát végeznek. Bár az irodán kívüli munka a különböző vállalatok foglalkoztatási gyakorlatának rugalmasabbá válásával egyre népszerűbbé válik, egyes felmérések szerint - állítja a BBC tudósítása - a távmunkavégzésnek is jelentős árnyoldalai lehetnek.

Karrier

Létrejön a Távmunka Tanács, újabb távmunka pályázat

A Távmunka Tanács létrehozásának szabályairól rendelkezik a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter szeptember 1-jétől hatályos utasítása. A Munkaügyi Közlöny legújabb számában közölt utasítás szerint a testület az elnökön kívül nyolc tagból áll. A tagok a munkaügyi, az informatikai minisztert, az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói és munkaadói oldalát, illetve a Budapesti Munkaerőpiaci Intervenciós Központot képviselik, további három tag szakértőként vesz részt a tanács munkájában.

Infinit Karrier

Távmunka a japán minisztériumokban

Kísérleti internetes programot indított a japán kormány: minisztériumi alkalmazottakat a jövőben távmunkában foglalkoztat. A program ötletgazdái a távmunka elterjedésétől a munkahelyi stressz csökkenését és a családi kötelékek megerősödését várják.

Karrier

Burány: nyolcvanezer távmunkahely jövőre

A magyarországi távmunkahelyek elterjedése a kormányzat reményei szerint követheti az internet-hozzáférések számának látványos felfutását. Idén a kormány 255 millióval segíti a távfoglalkoztatást.

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

Üres tűzcsapok, menekülő biztosítók: hogyan lett katasztrófa a Los Angeles-i tűzvész?

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Becsaphatja az ajtót a román kormány az MVM romániai bevásárlása előtt

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán

Egymás mellett ült az öt élő amerikai elnök Jimmy Carter gyászszertartásán