szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A gazdaság szereplőinek teljesen mindegy, hogy a foglalkoztatási vagy az oktatási tárca irányítja a szakképzést, de nem két egymással versengő, hanem egy felelős minisztériumra kellene bízni ezt a gazdaságnak fontos feladatot – vetette fel Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.

Magyar Bálint oktatási miniszter a kamarai követelésre reagálva arra figyelmeztetett, hogy a kormányzati pozíciók elosztása széleskörű egyeztetések, alkuk eredménye. Fogadó késznek bizonyult viszont a miniszter a kamarai elnök egy másik javaslatára, amely szerint javítani kellene a szakképzésben a 9., 10. évfolyamon a szaktárgyak oktatásának arányát. A kamarai elnök szerint tarthatatlan az olyan szakképzés, amelyben két évig egyáltalán nem foglalkoznak a szakmával.

Bihall Tamás kamarai alelnök számottevő változásként értékelte, hogy kezdeményezésükre változott a vállalkozásoknál gyakorlati képzésben részesülő tanulók szerződéses viszonya. A kedvezőbb feltételek miatt néhány év alatt a korábbi három ezerről 23 ezerre bővült tanuló szerződést kötők száma.

Bihall Tamás rámutatott: a korábbi évek rossz gyakorlata miatt a fiatalok teljesen eltávolodtak a műhelyek, a gyakorlat való világától. Ezen változtathat a tanuló szerződések nagyobb száma. Ehhez tovább kellene egyszerűsíteni az adminisztrációt, illetve javítani a vállalkozások érdekeltségét.

Parragh László szerint reális célkitűzés, hogy két-három év alatt elérjék a 30 ezer tanuló szerződést. Szerinte a tanulószerződést kötő fiatalok 90 százalékának a szakma megszerzése után sikerül munkaszerződést is kötni. Azoknál, akik iskolai tanműhelyekben szerzik a gyakorlati ismereteket ez jóval alacsonyabb arány. A munkaadók legfőbb elvárása az önálló munkavégzési képesség, a gyakorlati jártasság, ez pedig leginkább a műhelyekben, a gyakorlatban sajátítható el.

A szakképzés – tisztelet a kivételnek – eltávolodott a gyakorlati igényektől, az iskolák kapacitásuk szerint és nem az adott régió álláshelyei alapján indították a képzéseket. A finanszírozási gyakorlat sem ösztönzött ennek megváltoztatására – hangsúlyozta Parragh.

Ezért javasolta, hogy a hiányszakmák oktatása magasabb támogatást kapjon, azoknál a szakmáknál pedig ahol túlképzés van, a képzettek nem tudnak elhelyezkedni, csökkentsék a támogatást.

Magyar Bálint szerint erre országosan egységes megoldást nehéz találni, mert a hiányszakmák és a túlképzés listája régiónként változik. A miniszter szólt arról, hogy a szakképzés valójában már az általános iskolában elkezdődik. A gyakorlatban jól hasznosítható szaktudást úgy szerezhetnek a fiatalok, ha már az általános iskolában hozzászoknak a lexikális tudás megszerzése helyett a problémafelvető és megoldó, a kérdéseket megfogalmazó és megválaszoló gondolkodásmódhoz. Az önálló problémamegoldás, a csoportban végzett munka készsége olyan követelmények, amelyek egyaránt szükségesek a munkaerőpiacon – jegyezte meg a miniszter.

MTI Itthon

Tizennégy pont a szakképzés átalakításáról

Bevezetnék a munkavállalói képzési kártyát, kiemelten támogatnák a hiányszakmák oktatását, és mintegy felére csökkenne az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakmák száma. A kormány nyilvánosságra hozta szakképzési koncepcióját.

Karrier

Vita a moduláris szakképzésről

A modulokból felépített szakképzés bevezetését tűzi ki célul az a kormányhatározat-tervezet, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács szakképzési bizottsága is megvitatott már.

Medve támadt rá egy nőre Szlovéniában, életveszélyes sérüléseket okozott

Medve támadt rá egy nőre Szlovéniában, életveszélyes sérüléseket okozott

Végelszámolás alá került Muri Enikő cége

Végelszámolás alá került Muri Enikő cége

Ez indul be a szervezetében már három nap után, ha nem alszik eleget

Ez indul be a szervezetében már három nap után, ha nem alszik eleget

125 milliós profitot termelt az egyik legnépszerűbb hazai influenszer, Nessaj cége

125 milliós profitot termelt az egyik legnépszerűbb hazai influenszer, Nessaj cége