Tetszett a cikk?

Régiónként két-két, összesen 16 térségi integrált szakképzési központ (TISZK) létesül, a hálózat 2007-2010 között válik véglegessé mintegy 22-23 központtal.

Az európai középmezőnybe tartozó magyar szakképzést hatékonyabbá és jobban a helyi munkaerőpiaci igényekhez igazodóvá teszi a pályáztatás alatt álló térségi integrált szakképzési központok rendszere – mondta Jakab János az Oktatási Minisztérium (OM) helyettes államtitkára. Szerinte ezek a központok alkalmasak lesznek csúcstechnológiás oktatásra, egyben segítik megalapozni az élethosszig tartó szakmai tanulást. Egyazon összegből sokkal hatékonyabban, gazdaságosabban tudnak képezni, mint a 266 településen működő több mint ezer iskola a nekik jutó elaprózott támogatásból".



Az általában három megyés régiókban egyenként két központ létesül, így a fejlesztési és képzési bizottságoknak célszerű megállapodniuk, hogy az első TISZK-pályázati körben vesztes megyék is kezdjék meg – a szakképzési alap segítségével – a térségi integrált központ kialakításának előkészületeit. Ilyen módon újabb 6-7 TISZK-re lehet számítani a létesülő 16-ot követően, és így 2007-2010 között kialakul a teljes hálózat, amelyhez EU-források társíthatók. "Ebből következik, hogy általában a 800-1000 fős létszámú hagyományos szakképző iskolák maradnak meg" – mondta a helyettes államtitkár. (MTI)
A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

A csehek és a szlovákok nem bánták meg országaik válását, amelyben ritka kivételként mindkét fél jól járt

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Mennyit költhet el Orbán Viktor az indiai családi útra?

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét

Szijjártó: Újranyitják Magyarország szíriai nagykövetségét