szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A csehországi alkalmazottak majdnem felének van másodállása, derült ki abból az felmérésből, amelyet az elmúlt hetekben készített a Job3000 internetes állásközvetítő ügynökség.

A megkérdezettek 12 százaléka azt állította, hogy az állandó munkahelye mellett rendszeresen van még egy ideiglenes mellékállása is, hét százaléknak tartósan két állása van, nyolc százalék pedig vállalkozik. További húsz százalék azt válaszolta, hogy a lehetőségek szerint vállal munkát fő állása mellett.

A felmérésből kiderült: az alkalmazottak mintegy nyolc százaléka különféle cégek termékeit próbálja árusítani és népszerűsíteni házalással, tehát az úgynevezett „multi-level marketing" keretében. További nyolc százalék pénzügyi tanácsadóként működik szabad idejében. Szociológusok szerint ez azt jelzi, hogy az alkalmazottak körében is egyre több ember szeretne valamiféleképpen vállalkozóként is érvényesülni.

Csehországban június végén 489 744 ember volt munka nélkül, a munkaképes lakosság 8,6 százaléka. A munkanélküliségi ráta három év óta most a legalacsonyabb.

MTI Karrier

Feltűnően sokat betegeskednek a csehek

Csehországban a munkaviszonyban lévő alkalmazottak évente átlagosan 30 és fél napon át vannak betegállományban. Az Európai Unió országaiban ezen a téren a csehek vezetik a listát - derül ki abból az elemzésből, amelyet a cseh statisztikai hivatal hozott nyilvánosságra.

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

Bűncselekményt gyanít az MSZP-s Tóth Bertalan az MVM-nél, feljelentést tesz egy Mészáros Lőrinchez köthető kifizetés miatt

A Porsche bemutatta a még erősebb új 911 Carrera S-t

A Porsche bemutatta a még erősebb új 911 Carrera S-t

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Az ígéret ellenére nem kapnak idén pluszpénzt a rendőrök

Frontálisan ütközött egy kisteherautó és egy kocsi Jászjákóhalmánál, hárman meghaltak

Frontálisan ütközött egy kisteherautó és egy kocsi Jászjákóhalmánál, hárman meghaltak