szerző:
MTI

A lengyel munkanélküliség szeptemberben a várakozások szerint 17,7 százalékra csökkent az augusztusi 17,8 százalékról, és a következő hónapokban további csökkenés várható, közölte a lengyel gazdasági miniszterhelyettes.

Jacek Mecina úgy véli, hogy a munkanélküliség októberben és novemberben tovább csökken Lengyelországban. Augusztusban 17,8 százalékosra mérséklődött a munkanélküliség a júliusi 17,9 százalékról. Az állástalanok száma akkor 2,783 millióra csökkent 2,809 millióról.

Lengyelországban a legnagyobb a munkanélküliség az egész EU-ban, de kisebb a rendszerváltás óta elért csúcsnál: 2003. februárban még 20,7 százalékos volt az arány. Bár elemzők úgy vélik, hogy az óriási elbocsátásokkal járó ipari szerkezetváltás átfogó befejeződése után a lengyel cégek most már kénytelenek a létszámot is növelni, ha növelni akarják termelésüket, a lengyel gazdaság növekedési adatai nem valószínűsítik az állástalanság nagy arányú csökkenését.

A lengyel GDP növekedése a második negyedévben, előzetes adat szerint, 2,8 százalékosra gyorsult az első negyedévi 2,1 százalékról, rendre az egy évvel azelőttihez viszonyítva, de az ütem még mindig messze gyengébb a tavalyinál. Tavaly az utolsó negyedévben még 4,0 százalékos, a harmadik negyedben 4,9 százalékos, a második negyedben 6,1 százalékos, az első negyedben 7,0 százalékos volt a gazdasági növekedés Lengyelországban, szintén végig az egy évvel korábbi szintekhez viszonyítva.
 
A lengyel GDP tavaly átlagosan 5,4 százalékkal nőtt, a nagy évközi lassulás ellenére még meghaladva a tavalyelőtti, 2003-as, 3,8 százalékos ütemet. A lengyel kormány korábban 5 százalékos növekedési jóslatot tett erre az évre, majd a várakozást augusztus végén 3,3-3,5 százalékra csökkentette. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a múlt héten megjelent, őszi "Világgazdasági Kilátások"-ban már csak 3,0 százalékos GDP-növekedést valószínűsített Lengyelországnak erre az évre, és 4,0 százalékosat jövőre.

MTI Karrier

Munkanélküliségi ráta 3 és 18,5 százalék között

A regisztrált munkanélküliekkel számított munkanélküliségi ráta - a gazdaságilag aktívakhoz viszonyított arány - 3 százalék volt augusztusban Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében viszont 18,5 százalék - derül ki a Foglalkoztatási Hivatal internetes címén olvasható adatokból.

MTI Karrier

Lassan nőtt a munkanélküliég az EU-ban

Az euróövezetben a munkanélküliség, szezonális kiigazítással, 8,6 százalékos volt augusztusban, a júliusi 8,5 százalék után, jelentettek az EU statisztikai hivatala.

MTI Itthon

20 ezer munkanélküli juthat munkához

A téli hónapokban 75 000-79 500 forintos keresethez juthat hatórás munkavégzés keretében, 7 milliárd forintos ráfordítással több mint 20 ezer munkanélküli, egy most közzétett pályázat alapján.

MTI Karrier

Korszerűsíteni kellene a munkanélküliek regisztrációs rendszerét

A regisztrált munkanélküliek nem jelentenek egységes csoportot, különféle munkavállalási lehetőségű és hajlandóságú kategóriákba sorolhatók - erről Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter beszélt a napokban egy munkaügyi sajtóbeszélgetésen.

Márki-Zay: A testi fenyítés nem gyerekbántalmazás, a válás több kárt okoz

Márki-Zay: A testi fenyítés nem gyerekbántalmazás, a válás több kárt okoz

Eljárás indult a záróvonalon, majd kanyarodó sávban előző rendőr ellen

Eljárás indult a záróvonalon, majd kanyarodó sávban előző rendőr ellen

Ez a gyengeségben az erő - traumából önbizalmat építeni

Ez a gyengeségben az erő - traumából önbizalmat építeni

Megmérték, mennyire játékos nép a magyar, érdekes eredmények jöttek ki

Megmérték, mennyire játékos nép a magyar, érdekes eredmények jöttek ki

Eladták az állítólagos Caravaggio-festményt, jelentették be két nappal az árverés előtt

Eladták az állítólagos Caravaggio-festményt, jelentették be két nappal az árverés előtt

Szárnyasajtós, arcfelismeréses hibrid sportkocsit mutatott be a BMW

Szárnyasajtós, arcfelismeréses hibrid sportkocsit mutatott be a BMW