szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A megkérdezett vállalatok 60 százaléka változatlan létszámot feltételez az elkövetkezendő egy évre, 30 százalékuk jelzett létszámnövelést, 10 százalékuk elbocsátást – olvasható a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium honlapján, a foglalkoztatási helyzetről készített beszámolóban.

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a nyáron 10 ezer gazdálkodót kérdezett meg, több mint 7 ezer volt az értékelhető válaszok száma. Az adatbázis az alkalmazásban lévők 23 százalékát reprezentálja. A mintában szereplő gazdálkodók válaszai szerint a felmérést követő negyedévben 1,2 százalékkal, egy éven belül pedig 1,7 százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma. Az alkalmazásban állók száma minden földrajzi régióban emelkedik a 2006 júliusáig tartó időszakban.

A Közép-Dunántúlon valószínűsíthető a foglalkoztatás leginkább dinamikus, közel 5 százalékos bővülése. A központi régióban is jelentős, mintegy 3 százalékos foglalkoztatás-bővülés valósulhat meg. A legkevésbé a két alföldi régióban és a Nyugat-Dunántúlon várható a foglalkoztatottak számának emelkedése a következő egy évben.

A megyénkénti adatok szerint Zala és Békés megyében kismértékű csökkenés várható. Kiugróan magas létszámnövekedést valószínűsítenek a megkérdezett gazdasági szervezetek Komárom-Esztergom és Fejér megyében.

A várakozásokkal egyezően a mikro- és kisvállalkozásoknál tervezik a leggyorsabb ütemű létszámnövekedést. A megkérdezett, 10-nél kisebb létszámot foglalkoztató gazdasági szervezeteknél átlagosan körülbelül 20 százalékkal, az 50 dolgozó alattiaknál pedig mintegy 6 százalékkal bővülhet a foglalkoztatottak száma 2006 júliusáig.

A közepes és nagyvállalatok 1 százalék alatti létszámnövekedést jeleztek. A nagyvállalatok számos nemzetgazdasági ágban a következő időszakban is inkább létszámleadók maradnak.

Az ágazati létszámváltozásoknál kiemelkedik az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatási ág, ahol 10 százaléknál is magasabb létszámbővülést jeleztek. Az építőiparban és a kereskedelemben 4 százalék feletti foglalkoztatás-bővülést valószínűsítettek. Csökkenhet viszont a foglalkoztatás a válaszok alapján a mezőgazdaságban, a bányászatban, az energia szektorban, a közigazgatásban, az oktatásban.

A legnagyobb feltételezett létszámváltozások: az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatások területén (plusz 20,8 ezer), a feldolgozóipar területén (plusz 17,5 ezer), a kereskedelem területén (plusz 15,4 ezer), a közigazgatás területén (mínusz 15,7 ezer), a mezőgazdaság területén (mínusz 12,2 ezer). Nemzetgazdasági szinten a 2005 és 2006 júliusa közötti időszakban mintegy 40-50 ezerrel emelkedhet az alkalmazásban állók száma – derül ki a beszámolóból.

MTI Karrier

Bűncselekménynek számíhat az illegális foglalkoztatás

A Büntető törvénykönyv szerint szeptember elsejétől az illegális foglalkoztatás esetén nem csak szabálysértést, hanem bűncselekményt is elkövet a munkaadó, ha a foglalkoztatottak után a járulékokat nem fizeti be - közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNYI) képviselője pénteken, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóságon tartott pénteki sajtótájékoztatón.

MTI Karrier

Húszmilliós program indul a fogyatékkal élők foglalkoztatására

Harminc fogyatékkal élő ember képességfejlesztő munkajellegű foglalkoztatása kezdődik meg a gyöngyösi kistérségben az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatása nyomán - jelentette be kedden sajtótájékoztatón a Kistérségi Humán Szolgáltató Központ vezetője.

hvg.hu Karrier

A Monster Foglalkoztatási Index emelkedett szeptemberben

Egy hónap alatt a Monster Foglalkoztatási Index egy ponttal emelkedett, s elérte a 110-es értéket. A Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Svédországban és Nagy-Britanniában az munkavállalók iránti online kereslet adataiból számított index már több mint egy éve folyamatosan emelkedik.

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Hatalmas buldózerekkel takarítják el az útban lévő autókat a Los Angeles-i tűzvésznél – videó

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek

Egy olasz faluban annyira rossz az egészségügyi ellátás, hogy a polgármester megtiltotta az ott élőknek, hogy betegek legyenek