szerző:
MTI

Belgium egyelőre nem nyitja meg munkaerőpiacát az új EU-tagországokból, így Magyarországról érkező munkavállalók előtt – így határozott pénteken a szűk körű belga kormánykabinet, előrevetítve a néhány héten belül várható végleges döntést.

A csatlakozási tárgyalások során az akkori EU-tagállamok elérték, hogy ha akarják, a belépéstől számított két évig lezárhatják munkaerőpiacukat az új tagállamok munkavállalói előtt. Ezzel a lehetőséggel Nagy-Britannia, Svédország és Írország kivételével az összes régi EU-tag élt, s most, a belépés második évfordulójának, május elsejének a közeledtével dönteniük kell, hogy meghosszabbítják-e a tiltó rendelkezést újabb három évre. Bár az Európai Bizottság február elején nyilvánosságra hozott jelentése megállapította, hogy az új, kelet-közép-európai munkaerő beözönlésével kapcsolatos félelmek eltúlzottak voltak, s abban a három országban, ahol szabaddá tették az új tagok polgárainak munkavállalását, ez kedvező hatással járt, a régi EU-tagállamok többsége a jelek szerint a tilalom meghosszabbítására készül. Erre egyébként a csatlakozási szerződések értelmében joguk van.

A kormánykabinet pénteki nyilatkozata alapján ezen országok között lesz Belgium is. A lépést a dokumentum azzal indokolta, hogy előbb be kell zárni azokat a kiskapukat, amelyek a belga munkavállalókat nehéz helyzetbe hozzák, meg kell szüntetni a különböző illegális módszereket (például egyes vállalkozók belga munkásokat bocsájtanak el, hogy – jóval olcsóbban dolgozó – lengyelekkel helyettesítsék őket), s ki kell dolgoznia egy új rendszert a külföldről érkező munkavállalók regisztrálására.

Emellett a belga vezetés olyan intézkedéseket akar életbe léptetni, amelyek a munkaadókon a jelenleginél is jobban számon kérnék a külföldi munkavállalók alkalmazási és fizetési feltételeit, illetve megkönnyítenék, hogy a munkavállalók és szervezeteik bíróság előtt kereshessenek jogorvoslatot, ha valamilyen visszaélést tapasztalnak.

Mindenesetre az állásfoglalás annyiban kedvező az új tagállamok számára, hogy nem említ időpontot, azaz azt, hogy Belgium a lehetőségekkel élve három évre zárja le munkaerőpiacát. A dokumentum a korlátozások feloldását a feltételek teljesüléséhez köti, ami viszont akár korábbi dátumot is elképzelhetővé tesz.

Karrier

EU-állásokra pályázhatnak májusban a magyar vezetők

Kizárólag az újonnan csatlakozó országok állampolgárai számára ír ki pályázatokat középvezetői állásokra az EU-intézmények egyesített személyzeti felvételi hivatala (EPSO). A 189 állás betöltőire biztos karrier és havi 6,5 – 9,3 ezer eurós kezdő fizetés vár. A kiírások megjelenése májusban várható.

MTI Karrier

Magyar vállalkozások ellen szűnt meg eljárás Németországban

Ötven magyar vállalkozás ellen indult az elmúlt években német részről eljárás, abból kilencet szüntettek meg ebben az évben, ezek a vállalkozások kártérítésért folyamodhatnak – közölte Tóth Boldizsár, a Nemzetközi Vállalkozók Egyesületének elnöke.

MTI Karrier

Ausztria nem nyitja meg munkaerőpiacát

Ausztria, amely hétfőn bejelentette, hogy továbbra sem kívánja megnyitni munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott EU-tagországok munkavállalói előtt, azonban az EU soros elnökeként támogatta a munkavállalói mobilitás élénkítését célzó, most útjára indított EU szintű kampányt.

MTI Karrier

Egymillió EU-állást hirdettek meg az interneten

Közel egymillió, EU-szerte betöltendő állást tettek közzé egy új uniós álláskereső honlapon, amelyet az úgynevezett munkavállalói mobilitás európai évének kezdete alkalmából hoztak létre.

Már nem kell Lengyelországba utazni, hogy meghallgassuk Moniuszko fő művét

Már nem kell Lengyelországba utazni, hogy meghallgassuk Moniuszko fő művét

Mutatjuk, mekkora területet zárnak le 27 állam- és kormányfő kedvéért Brüsszelben

Mutatjuk, mekkora területet zárnak le 27 állam- és kormányfő kedvéért Brüsszelben

Az egyik legismertebb torrentoldalon is lehet már filmeket nézni, semmit nem kell letölteni

Az egyik legismertebb torrentoldalon is lehet már filmeket nézni, semmit nem kell letölteni

Villamossal keresték egy kissrác elveszett szüleit – videó

Villamossal keresték egy kissrác elveszett szüleit – videó

Nem csak Vajna Tímeának nem jött be a gyémántbiznisz

Nem csak Vajna Tímeának nem jött be a gyémántbiznisz

Ilyen a mamutagyar-vadászat sötét oldala

Ilyen a mamutagyar-vadászat sötét oldala