szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Levette a Delphi-Packard Hungary Kft.-t a munkaügyi jogsértéseket elkövetett cégeket tartalmazó feketelistájáról a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája (Liga) – közölte a szervezet jogi szakértője.

A Liga által egy hónapja indított internetes fekete könyvben így már csak öt cég szerepel a munkavállalók sérelmére elkövetett jogsértés miatt. A társaságot Schnider Marianna elmondása szerint azért vették le, mert a cég és egy szakszervezeti képviselő között folyó per peren kívüli egyességgel zárult. A cég korábban azért került fel a listára, mert a szervezet információi szerint a Delphi jogellenes rendkívüli felmondással vált meg egy szakszervezeti tisztségviselőtől tavaly, illetve 2002-ben és 2003-ban több alkalommal is előfordult ez az eset.

A Liga fekete könyvében jelenleg a Magyar Suzuki Rt., a Philips Magyarország Kft., a Villszöv Rt., a péti Nitrogénművek Rt. és az Aeroplex Kft. szerepel.

A Suzuki a Liga fekete könyvében található indoklás szerint megsértette a rendkívüli foglalkoztatás törvényes, az egy munkavállalóra vonatkozóan 200 órás éves időkeretre vonatkozó előírásokat 13 dolgozó esetében. Szintén a munkáltató ellen szól, hogy a termelés során a törvényesnél egy nappal kevesebb, havi 7 nap szabadnapot adott ki 2111 fő számára, 403 fő esetében nem adta ki a 2004. évi szabadságot, 19 fő esetében pedig pénzben váltotta meg a szabadságot.

Az Aeroplex, a Villszöv és a Philips jogellenes elbocsátások miatt került a fekete könyvbe, péti Nitrogénművek esetében a jogellenes elbocsátás kérdésben hozott elmarasztaló ítélet nem jogerős, a társaság azonban az üzemi tanács együttdöntési jogának megsértése miatt is szerepel.

A listára csak olyan cégek kerülnek fel, amelyek esetében a Munkaügyi Felügyelet határozatban állapította meg a törvénytelenséget, illetve a bíróság legalább elsőfokú jogerős ítéletet hozott – mondta Gaskó István, a Liga elnöke. Az elnök ismertetése szerint a listával kapcsolatos reakciók élénkek, több a listán szereplő cég folyamodott a Ligához azért, hogy onnan lekerülhessen.

A lista összeállításával kapcsolatban az elnök elmondta: kiterjedt jogsegélyszolgálati hálózatuk van, így „saját” bírósági ítéleteik alapján is felkerülhetnek a vállalatok. Emellett az ilyen ügyekkel találkozó munkavállalók és ügyvédek is értesítik a szervezetet az esetekről.

MTI Vállalkozás

Munkáltatói jogsértések: szigorúbban ellenőrizne a Liga

Több kirívó munkaadói jogsértést tapasztalt a Liga Szakszervezetek az utóbbi időben - hangsúlyozza az érdekképviseleti szövetség. Az elkövetők közé tartozik többek között a Magyar Suzuki Rt., a Philips és a Rossmann magyarország Kft. is. A Liga szigorúbb munkaügyi ellenőrzésre szólítja fel az állami szerveket.

Nem tölt be a Samsung mobilja frissítés után? Itt a megoldás

Nem tölt be a Samsung mobilja frissítés után? Itt a megoldás

Orbánék 15 év után ki akarták iktatni a csalásfaktort a nemzeti konzultációkból, de aztán rájöttek, hogy jobb, ha marad

Orbánék 15 év után ki akarták iktatni a csalásfaktort a nemzeti konzultációkból, de aztán rájöttek, hogy jobb, ha marad

Új párja van Kubatov Gábornak

Új párja van Kubatov Gábornak

Létezik csodaszer a haj gyakori zsírosodása ellen?

Létezik csodaszer a haj gyakori zsírosodása ellen?