szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány elkötelezett a közmunka-programok szervezése iránt - jelentette ki Csizmár Gábor a III. Országos Közmunka Konferencián, Miskolcon szerdán.

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter elmondta, míg 2002-ben, a kormányváltás évében ilyen célra 2 milliárd forint volt betervezve, amelyet az új kormány 2,5 milliárd forinttal még abban az évben megemelt, addig az idén közmunkára már 14 milliárd forintot lehet fordítani, az MSZP-SZDSZ koalíció a kormányzás négy éve alatt összesen 35 milliárd forintot költött, illetve költ közmunkára. Mindez 70 ezer embernek nyújtott munkát, és 2500 önkormányzat élt ezzel a lehetőséggel.

A szakminiszter arról is szólt, hogy a közmunka egyrészt átmeneti, másrészt pedig egy út az elsődleges munkaerőpiac felé. A közmunka esélyt és értéket teremt, a foglalkoztatáspolitika részeként kell kezelni - szögezte le.

Csizmár Gábor emlékeztetett arra, hogy az elmúlt évben 12 különböző közmunkaprogram indult az országban. Folytatódott az erdőművelési, az autópálya építési program, a Vásárhelyi-terv támogatása, elkezdődött a nemzeti parkok, kiemelt turisztikai központok, a vasutak és környékük tisztítási programja, a parlagfű irtás és kísérleti jelleggel preventív belvízvédelmi programot is indított a szaktárca.

A minisztérium tavaly a közmunkaprogramok előkészítésekor két feladatra koncentrált, lehetővé tette az önkormányzatoknak és a kistérségi közösségeknek, hogy az önkormányzati feladatkörbe tartozó bármilyen tevékenységre közmunkát szervezze, és a Nemzeti Fejlesztési Tervben megfogalmazott célokhoz is lehetett közmunkát szervezni - mondta a miniszter.

Szavai szerint az elmúlt év második felében soha nem látott méretű, közfoglalkoztatási program indult el. Ez újszerű volt, hiszen a téli, tavaszi időszakban is munkát nyújtott, forrásigénye meghaladta a 7 milliárd forintot. Ennek az összegnek döntő többsége négy megyére - Szabolcs-Szatmár-Beregre, Borsod-Abaúj-Zemplénre, Békésre és Nógrádra - összpontosult, van olyan település, ahol jószerivel csak a közmunka jelentette, jelenti az egyetlen kereseti lehetőséget, a programban részt vevők mintegy hatvan százaléka roma.

A jövő terveiről szólva Csizmár Gábor megemlítette, hogy a cél az, hogy a közmunka képzéssel is párosuljon. A miniszter szólt arról is, hogy a választási kampányban különböző számok láttak napvilágot a foglalkoztatásról, de a KSH legfrissebb adatai azt mutatják, hogy ma Magyarországon 50 ezerrel többen dolgoznak mint négy évvel ezelőtt.

MTI Karrier

Már a közmunkákból is kiszorulnak a romák

Pontosan meg kellene határozni, hogy a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatására fordított forrásokból mennyi jut a roma lakosságra - javasolta az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága roma albizottságának fideszes elnöke.

Karrier

Tízezer foglalkoztatott a közmunka programban

Az idén közel tízezer munkanélküli jut álláslehetőséghez közmunka program keretében – mondta a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsának elnöke.

MTI Karrier

Jövőre négymilliárd forint közmunkákra

A kormány 2005-re négymilliárd forintot irányzott elő a közmunkák támogatására, egymilliárddal megemelve az idei keretet – közölte Kiss Péter kancelláriaminiszter .

MTI Karrier

Hétmilliárdot költenek közmunkaprogramokra

Heves megyében 45 településen 800 munkanélküli kapcsolódhat be a december elején induló közmunkaprogramba – jelentette be a Közmunka Tanács elnöke Egerben csütörtökön.

MTI Itthon

Nagyvállalkozók újraindítanák a Fővárosi Közmunkák Tanácsát

A Széles Gábor, Demján Sándor, Erdei Tamás nevével fémjelzett vállalkozói szervezetek, szövetségek is benne vannak Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésében, amely újra életre hívná a Fővárosi Közmunkák Tanácsát. Ennek elődje 1870-ben alakult és óriási szerepe volt Budapest nagyvárossá fejlesztésében.

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az autoriter bábjátékos és Sulyok, a báb

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Az egyikből náci tömeggyilkos, a másikból muszáj-Herkules – párhuzamos életekről írt könyvet Thomas Harding

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Franciaországban is megjelent a majomhimlő fertőzőbb változata

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között