szerző:
MTI

Csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma márciusban Nógrád megyében, noha a munkaerő-kereslet nem érte el a februári szintet - derül ki a Nógrád Megyei Munkaügyi Központ legfrissebb elemzéséből.

Nógrádban március végén 14 823 álláskereső szerepelt a nyilvántartásokban, 1239 fővel kevesebb mint februárban és 811-el kevesebb az egy évvel korábbinál. A létszámalakulást az eredményezte, hogy 20 százalékkal mérséklődött az új regisztrált pályakezdő és nem pályakezdő munkanélküliek száma, miközben 80 százalékkal emelkedett a nyilvántartásból kikerülők száma.

Nógrád megye továbbra is a harmadik legrosszabb helyen áll a 16,7 százalékos munkanélküliségi rátával az országos rangsorban. A legrosszabb a helyzet a szécsényi körzetben (24,1 százalék), de Bátonyterenye és Salgótarján körzetében is közelíti a 20 százalékot a munkanélküliségi ráta (19,5 és 18,8 százalék).

A pályakezdő álláskeresők száma az előző három évben márciusban még emelkedett, ez a kedvezőtlen tendencia 2006-ban megszakadt. Létszámuk március végére 1318-ra csökkent, de 100 álláskeresőből továbbra is kilenc a pályakezdő. Közöttük évről évre növekvő arányt képviselnek az alacsony iskolai végzettségűek.

Március végén Nógrádban 4711 tartósan regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván. A hosszú ideje elhelyezkedési gondokkal küzdő állástalanok száma februárhoz képest ugyan 203 fővel csökkent, de arányuk (31,8 százalék) még mindig meghaladja az országos átlagot.

A megye kirendeltségein 2746 álláshelyet tudtak felajánlani márciusban. A hónap végén 1091 szabad álláshely várta az álláskeresőket, száz emberre hét-nyolc álláshely jutott.

MTI Karrier

A munkanélküliség 7,5 százalék, és 43 ezerrel nőtt

A foglalkoztatottak száma, hasonlóan az egy évvel korábbihoz, 3 millió 898 ezer volt a 2005 november-2006 januári időszakban, a munkanélküliek száma 43 ezerrel 318 ezerre nőtt, ami 7,5 százalékos munkanélküliségi rátát jelent, szemben az egy évvel korábbi 6,6 százalékkal - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Gazdaság

Hétéves csúcson a munkanélküliség

Hét százalék fölé kúszott a munkanélküliségi ráta tavaly, és az előrejelzések szerint a közeljövőben nem is várható a csökkenése. Egy év alatt alig változott a kedvezőtlen arány: a munkaképes korú népességnek alig több mint a fele dolgozik.

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliek száma Borsodban

Csekély mértékben, de nőtt a munkanélküliek, álláskeresők száma februárban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a munkaügyi kirendeltségek 58791 állástalant regisztráltak - közölte a munkaügyi központ.

MTI Karrier

Munkanélküliséget okozhat a dohányzás

Egyre több amerikai cégnél vezetik be a nikotintesztet. Sokakat azután bocsátottak el állásukból, hogy megtagadták a teszten való részvételt. A bíróságok általában a munkaadónak adnak igazat.

MTI Karrier

Februárban tovább nőtt a munkanélküliség Németországban

Németországban februárban 12,2 százalékosra nőtt a munkanélküliség a januári 12,1 százalékról, szezonális kiigazítás nélkül, a munkaügyi hivatali adatközlés előtt szokásos kiszivárogtatása szerint. A munkanélküliek száma 36 ezerrel 5,048 millióra nőtt, ezzel második hónapja van 5 millió fölött.

Felmentették másodfokon a Szeviép-ügy vádlottjait

Felmentették másodfokon a Szeviép-ügy vádlottjait

Hilton, Intercontinental – a legnagyobb szállodaláncok is részt vettek a szexkereskedelemben?

Hilton, Intercontinental – a legnagyobb szállodaláncok is részt vettek a szexkereskedelemben?

Nem vicc, tényleg visszajön az ősz, 17 fok várható

Nem vicc, tényleg visszajön az ősz, 17 fok várható

Különleges új technológiát teszteltek Ferihegyen, sehol máshol nem használtak még ilyet

Különleges új technológiát teszteltek Ferihegyen, sehol máshol nem használtak még ilyet

Generációról generációra teremtjük újra az erőszakot

Generációról generációra teremtjük újra az erőszakot

Újra nyit a mozi a Mammut 2-ben

Újra nyit a mozi a Mammut 2-ben