szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A legutóbbi jelentések szerint Japánban nőtt, Ausztriában viszont csökkent a nők foglalkoztatása. De mindkét országban nőtt a munkanélküliség.

Egymás után jelennek meg a foglalkoztatási helyzet romlását jelző adatok a fejlett országokban: pénteki közlés szerint Japánban 4,5 százalékra emelkedett – a szezonális hatások figyelembevételével – a munkanélküliek aránya az év első hónapjának végére, ez azt jelenti, hogy több mint 2,9 millió aktív korú japán van munka nélkül. Japán statisztikák szerint a foglalkoztatottak száma ugyanakkor magasabb volt, mint tavaly előtt januárban, s ez a munkába állt nők számgyarapodásának köszönhető, a férfiaknál romlott a helyzet.

Az osztrák sajtó viszont azt emeli ki, hogy Ausztriában a foglalkoztatott nők számának csökkenése miatt jutott el az ország a világháború óta a hivatalosan jegyzett legmagasabb munkanélküli létszámhoz, miután már januárban is nőtt a számuk. Nem kiigazított adatok szerint a munkanélküliek száma 311,7 ezer volt februárban. A számuk az egy évvel korábbit 0,6 százalékkal haladta meg. Az aktív korúak közül azonban 370,6 ezren nem dolgoztak, ha az át-, illetve továbbképzésben résztvevőket is beleszámolják – írta a Die Presse.

MTI Karrier

Munkanélküliséget okozhat a dohányzás

Egyre több amerikai cégnél vezetik be a nikotintesztet. Sokakat azután bocsátottak el állásukból, hogy megtagadták a teszten való részvételt. A bíróságok általában a munkaadónak adnak igazat.

MTI Karrier

Stagnál a munkanélküliség Amerikában

Elemzők várakozása szerint januárban jelentősen nőtt a nem mezőgazdasági ágazatban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, ahol nem változott a munkanélküliségi ráta decemberhez képest.

MTI Karrier

Nőtt a munkanélküliség az euróövezetben

Az euróövezetben decemberben átlagosan 8,4 százalékra nőtt a munkanélküliek aránya a novemberi 8,3 százalékról, miután sokáig változatlan volt, közölték az EU statisztikai hivatalában szerdán.

MTI Karrier

Februárban tovább nőtt a munkanélküliség Németországban

Németországban februárban 12,2 százalékosra nőtt a munkanélküliség a januári 12,1 százalékról, szezonális kiigazítás nélkül, a munkaügyi hivatali adatközlés előtt szokásos kiszivárogtatása szerint. A munkanélküliek száma 36 ezerrel 5,048 millióra nőtt, ezzel második hónapja van 5 millió fölött.

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Úgy számol a BYD, hogy öt éven belül minden második autójukat Kínán kívül adják el

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását

Magyar Péter szerint a Fidesz időzítette mára Gyurcsány lemondását