szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A bit munkaadók hasznosnak tartják a kelet-európai új EU-tagállamokból érkező munkavállalókat, akik ellátnak olyan, alacsony végzettséget igénylő, alacsonyan fizetett munkaköröket, amelyekre brit dolgozókat egyáltalán nem találni, áll az egyik londoni elemző cég jelentésében.

Alacsonyabb szinten
A munkavállalók zöme a vizsgált területek mindegyikében alacsony szintű munkát végzett, jóllehet az építőiparban egyharmaduk szakképzettséget igénylő munkakörben (ács, villanyszerelő) dolgozott. A vendéglátóiparban és az au pairek esetében a túlmunkát nem mindig fizetik ki.
   
A vendéglátó szakmában és a mezőgazdaságban dolgozók kevesebb mint a fele, az építőiparban alkalmazottak alig 15 százaléka részesül fizetett szabadságban, és az összes alkalmazott kevesebb mint egyharmada vehet igénybe fizetett betegszabadságot, áll a jelentésben, amely szerint a megkérdezettek egyike sem volt tagja szakszervezetnek.
   
A gyermekfelvigyázók áltagos heti "zsebpénze" 68 font (26 ezer forint), heti munkaidejük pedig a legtöbb esetben meghaladja a brit kormány által e területen megszabott 25 órás maximumot, átlagosan öt órával, de ötven százalékuk heti átlagban 8 órányi, zömmel fizetetlen túlmunkáról számolt be.
A Joseph Rowntree Foundation nevű társadalomtudományi kutató műhely által összeállított, az EU-bővítés második évfordulójára időzített 115 oldalas tanulmány szlovák, cseh, lengyel és litván munkavállalókkal, valamint munkaadóikkal készített több ezer interjú alapján készült, és elsősorban az építőiparra, a vendéglátó szektorra, a mezőgazdaságra és a gyermekfelvigyázókra (au pair) összpontosít.
    
A jelentés szerint a kelet-európai munkavállalókat alkalmazó brit munkáltatók 75 százaléka mondta azt, hogy az új EU-tagországokból érkezők jót tesznek cége üzletmenetének, mivel ezek az alkalmazottak "olyan munkakörülmények között is hajlandók dolgozni, amilyeneket a brit munkavállalók nem fogadnak el".
    
Néhány napon belül ez a második olyan londoni jelentés, amely a kelet-európai bevándorlás előnyeit hangsúlyozza. A múlt hét elején az Ernst & Young könyvvizsgáló cég ITEM Club nevű gazdasági előrejelző részlege írta azt, hogy az új tagállamok munkavállalói "figyelemreméltóan kedvező" hatást gyakoroltak a brit gazdaságra. A cég egyebek mellett megállapította: a több mint 300 ezer kelet-európai új alkalmazott beáramlása - a bérleszorító hatás miatt - fél százalékponttal alacsonyabban tartja a jelenleg 4,5 százalékos jegybanki kamatot annál a szintnél, ahol az egyébként állna. 
    
A Joseph Rowntree Foundation hétfőn ismertetett új felmérésében a brit munkáltatók rendre azt mondták: előnyben részesítik a kelet-európai munkavállalók megbízhatóságát és "munkaetikáját" az általuk visszatérően "lustának" nevezett hazai munkaerővel szemben.
    
A jelentés szerint a kelet-európai munkavállalók azért tűrik el az alacsony szintű munkát és a rossz körülményeket, mert a fizetés még így is jelentősen meghaladja az otthoni kereseti lehetőségeiket. Szerepel az ösztönzők között a nyelvtanulási lehetőség is, illetve az, hogy a jelenlegi munkaviszonyokat csak átmenetileg kell elviselni.
    
MTI Karrier

Minden EU-tagország döntött munkaerőpiacáról

Minden európai uniós tagállam döntött a kelet-közép-európai tagok munkavállalóival szembeni korlátozások meghosszabbításának kérdésében, Görögország úgy határozott, hogy megszünteti az akadályokat - derül ki az Európai Bizottság péntek este aktualizált összesítéséből, amely az interneten is megtalálható.

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Havonta 1400 cég ment csődbe tavaly Németországban, közülük sok nagyvállalat volt

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Kiderült, miért indult mégis nyomozás a fideszes képviselő 1,1 milliós tanácsadói szerződése ügyében

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná