szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ausztriában az idén tovább csökkent a fekete munka részesedése a gazdasági tevékenységben: a linzi egyetem kutatásai szerint az idén 4,5 százalékkal, s tavaly is nagyjából ugyanilyen mértékben, de még mindig a hazai össztermék (GDP) 9,5 százalékára, 21 milliárd euróra rúg.

A fusizás csökkenésének oka elemzők szerint elsősorban a 2004-ben, illetve 2005-ben végrehajtott adómérséklés.

Az építőiparban a legnagyobb a fekete munka aránya, nagyjából 40 százalék, azaz 8 milliárd euró, a második helyen 17 százalékos részesedéssel az egyéb szolgáltatások (például háztartási kisegítő, gyermekfelügyelet) állnak, a harmadikon 16 százalékkal további szolgáltatások (például autószerelés).

Németországban 345 milliárd euróra, a GDP 15 százalékára tehető a fusizás, a tendencia itt is csökkenő.Statisztikai adatok szerint Nyugat-Európában a GDP 0,5-20 százaléka között mozog a fekete munka aránya.

Trend

Munkanélküliség és fekete munka Németországban

Bár a hétéves átmeneti időszak alatt az új európai uniós tagországok polgárai nem vállalhatnak munkát Németországban, a vállalkozási szabadság adta lehetőséggel élve, esetenként visszaélve sokan mégis megteszik ezt, felvállalva így az egyik bűnbak szerepét is a növekvő munkanélküliségért.

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Egy kamurendőr egy mesés lakásvásárlási ajánlattal csalt ki 17 milliót egy idős nőtől

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Leváltatná Elon Musk a Brexit arcát a Reform UK párt éléről

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók