Dr. Török Ádám © MTA

Dr. Török Ádám az MTA levelező tagja, felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (ma Corvinus Egyetem) és a franciaországi Nancy-ban végezte. 2001 augusztusától a veszprémi Pannon Egyetem Közgazdaságtan Tanszékén főállású egyetemi tanár, félállásban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen tanít. Oktató volt a Denveri Egyetemen, a párizsi Sorbonne-on és a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetemen is. Szakterülete a nemzetközi gazdaságtan, piacelmélet, a verseny- és technológiapolitika.

hvg.hu: Ön a nemzetközi rangsorok értelméről és értelmezéséről tartott előadást egy szakmai konferencián (Felsőoktatási minőség-kommuniká-ció: rangsor és marketing a rangsor-készítésről). Miben térnek el a nemzetközi listák az itthoni rang-soroktól, amelyek talán nem kapnak akkora nyilvánosságot, mint hasonló társaik mondjuk Angliában vagy Amerikában?

Török Ádám: A hazai rangsorok az itthoni piacra készültek, a nemzetközi rangsorok pedig nemzetközi piacra. Nem akartam a magyar rangsorokról beszélni (az említett előadásban sem) - mert egyik-másik hazai lista komolysága igencsak elmarad a külföldiekétől. A magyar rangsorok alapvető problémája, hogy a piacon kevés a versenyző, és azoknak a marketing-szempontjai jelennek meg, akik az adatokat szolgáltatják, míg a külföldi listák többnyire objektív adatokra épülnek. Az említett konferencia második részében éppen a marketingé volt a főszerep: a jó rangsorbeli pozíciót marketinggel ki lehet használni, ha pedig ez igaz, akkor marketing szempontok dominálnak a rangsorok fölállításakor. Kérdés, kik azok a rangsor-készítők, akik elég távol vannak a listán szereplő egyetemektől ahhoz, hogy függetlenek legyenek.

hvg.hu: Előadásában két tavalyi nemzetközi rangsort emelt ki a sok közül, a Shanghai Jiao Tong (Top 500), és a brit The Times Higher Education Supplement (THES - Top 200) listát. Miben különbözik ez a két rangsor a többitől, és miért éppen ezeket említette?

T. Á.: Rengeteg rangsor készül, ám a külföldi listák többsége csak az adott ország felsőoktatási intézményeit veszi számításba, ugyanúgy, ahogy a magyar listák is. A Jiao Tong és a Times rangsora az egész világot megpróbálja „lefedni”. A Times listája például részben szakértői megkérdezésen alapul, a kínai pedig csak statisztikai mutatók alapján ad átfogó képet a világ egyetemeiről: a kínaiak a rangsorolási iparágban is részt vesznek. Az idei 500-as Jiao Tong-listán például két magyar egyetem is szerepel: a Szegedi Tudományegyetem a 200-300. hely között, és az ELTE a 400-500 helyen. Ezek holtversenyes helyezések, a holtversenyeket pedig a Jiao Tong lista egyszerűsége, az ott használt kevés mutatószám okozza.

Szegedi Tudományegyetem © Karnok Csaba

hvg.hu: Melyek azok a magyar rang-sorok, amelyek olyan módszertani alapelvekre épülnek, amelyek kül-földön is elfogadottak, és a rangsor-készítés alapvető követelményeiként fogalmazódnak meg?

T. Á.: A Felvi-rangsor véleményem szerint a legjobban megalapozott és legszakszerűbb ezek közül. (Az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK) harmadik éve jelentkezik a Felvi-rangsorral, amely a magyar felsőoktatási intézményeket és ezek képzéseit rangsorolja különböző szempontok szerint.) Itthon nemcsak a szakma kicsi, vannak komoly megélhetési érdekek is. Az akkreditációs rendszeren is lehet látni, hogyha ezt igazán komolyan vennék, akkor a magyar felsőoktatási intézmények egy része - körülbelül húsz, huszonöt - nem tudna talpon maradni, egyszerűen nem lenne hallgatója. Ezekben nem folyik semmilyen kutatási tevékenység. A külföldi rangsoroknál a mérés egyik fő szempontja éppen a kutatási teljesítmény. Itthon a szakmák legnagyobb részében nincs is igazi verseny, ha például az orvosképzést vesszük, nyilvánvaló, hogy a Semmelweis Egyetem a legjobb, míg a műszaki képzésben a Műegyetem. Objektív mérést a magyar mezőnyben csak úgy lehetne végezni, hogy az eredményből kiderüljön, az adott szakma vezető egyeteme a legjobb.
Magyar rangsorokkal szándékosan nem foglalkoztam. Egyrészt nincs elég információm, másrészt, ha tudományos elemzést készítek a magyar listákról, azonnal belém kötnek, hogy nyilván engem is megfizetett valaki azok közül, akik előkelő helyen szerepeltek a listán. Van olyan vezető hazai egyetem, amelynek formális paraméterei bármilyen rangsorolási rendszerben nagyon jók, biztos, hogy mindegyik szerint a legjobb hazai felsőoktatási intézmény lenne, mert sok minősített oktatója, nagy könyvtára van, végzős hallgatói jól el tudnak helyezkedni. Ugyanakkor az előadások nagy részét tanársegédek tartják, a professzorok csak a nevüket adják.

hvg.hu: Ön milyen rangsort javasolna?

T. Á.: Egy olyan rangsort kellene készíteni, amelynél szakértőket kérdeznek meg.

hvg.hu: A nemzetközi rangsorok kritériumaiból mit lehetne átemelni, ami itthon is megállná a helyét?

T. Á.: A külföldi listákon előkelő helyen szokott szerepelni például, hogy van-e az intézménynek Nobel-díjas oktatója. Egyetlen „Magyarországon működő tudományos” Nobel-díjasunk volt, Szent-Györgyi Albert (Szegeden), hatvan éve. A publikációs teljesítményt, az oktatói értékeléseket kellene figyelembe venni, egy egységes módszertan szerint. Az üzleti iskolák rangsorainál be szokott válni, hogy kijelölnek egy jövedelmi küszöböt, ez lehet mondjuk évi ötmillió forint, és megvizsgálják, hogy a végzősöknek hány százaléka éri el ezt egy év alatt. A Ph. D. fokozat is értékmérő. Elvileg, akinek Ph. D. fokozata van, minősítettnek számít, csakhogy nyugaton nem taníthat senki sem azon az egyetemen, ahol doktori fokozatot szerzett. Magyarországon viszont nem ritka, hogy egyetemi oktatók a saját kari kollégáiknál doktorálnak.

hvg.hu: Nálunk még gyerekcipőben jár a felsőoktatási lista-készítés. Egy önálló testület, amely objektív szempontok alapján állítaná föl a rangsorokat, megoldást jelenthetne?

T. Á.: A rangsoroknak megfelelően át kellene alakítani a felső-oktatási akkreditációs rendszert, mert a magyar rendszer csak egyfokozatú. Más országokban kétfokozatú rendszer működik. Az állam megszabja a technikai feltételeket - hány professzor oktasson az adott intézményben, mekkora legyen a könyvtár, stb. -, és kiad egy alapvető működési engedélyt, nem ad azonban szakmai értékelést. Azt az adott ország vagy régió egyetemeinek a testületei szakonként, testületi alapon, egymás között – mint a céhek a középkorban – adják ki. Az állami engedélyt valójában csak license-nek nevezik.

Egy vezető kanadai üzleti egyetem (Business School) esetében nem kérdés, hogy igénybe veszi-e az amerikai akkreditációt - ami nyitott, külföldről is lehet pályázni. Nyilván nem érdeke, hogy az Egyesült Államok rangsorában szerepeljen, és akár 25 vagy ennél is több amerikai egyetem legyen előtte a listán. Kérdés, hogy Magyarországon mely intézmények azok, amelyekről mindenki egyértelműen kijelenthetné, hogy jók és versenyképesek.

hvg.hu: Ha már a külföldi rendszernél tartunk, hogyan alakul az oktatói tevékenység egy amerikai felsőoktatási intézményben, szemben a hazai gyakorlattal?

T. Á.: A munkahelyhez való kötődést külföldön hihetetlenül komolyan veszik. Szó sincs arról, hogy egyes intézményekben az oktatók nem tartják meg az óráikat, ahogy arról sem, hogy a helyi konkurenciát támogatják. Itthon az oktatók ugyanabban a városban akár két-három egyetemen is taníthatnak – és publikálhatnak - egyszerre, és így a helyi konkurenciát erősítik. Amerikában egy professzor, aki például a New York-i Egyetemen tanít, oktathat esetleg Kaliforniában vagy Angliában is, de ez nem direkt konkurencia. A rangsorokat is komolyan veszik. Ha egy egyetemen Nobel-díjas oktató tanít, azt megbecsülik, hiszen javítja az intézmény rangsor-pozícióját.

hvg.hu: Mióta foglalkozik nemzetközi rangsorokkal?

T. Á.: Versenyképesség-kutatással foglakozom már nagyon régóta, négy-öt éve pedig kutatásfejlesztési versenyképességgel, két éve aztán rácsaptam erre a témára. Érdekes műfaj az üzleti egyetemek rangsora is. Az MBA képzés ugyanis egy közgazdaságilag értelmezhető dolog, a képzésben részt vevők tudják, hogy mekkora befektetéssel, néhány év múlva majd mennyivel növelik meg jövedelmüket. A Business Week és a Financial Times rendszeresen közöl nemzetközi rangsorokat, az európai rangsorban a Corvinus Egyetem évek óta benn van az első 25-ben.

hvg.hu: A nemzetközi munkaerőpiacon ez jelent valamekkora előnyt azoknak, akik ott végeztek?

T. Á: Figyelnek rájuk. Nem mindenki, de azok, akik figyelnek rájuk, fel is veszik őket, a többi munkaadó pedig előbb-utóbb megtudja, hogy kik azok, akik ezeket a diplomásokat alkalmazzák. Az üzleti egyetemek rangsorainak érvényességét kicsit rontja azonban, hogy sok a licencia-diploma.  Ez azt jelenti, hogy egy amerikai vagy brit üzleti egyetem adott esetben Olaszországban, Horvátországban vagy akár egy kevésbé fejlett országokban is tart kihelyezett képzést saját tananyagokkal, de helyi tanárokkal, amit a piac ma már nem mindig tekint hitelesnek. Ráadásul ezeknél az iskoláknál sok az öt-hat egyetemből álló konzorcium, amelynek tagjai együtt szerzik a rangsorbeli pontszámaikat, ezekből azonban nem lehet tudni, hogy mennyi jutna az egyes résztvevőkre. A hallgatói elégedettség azonban itt szépen mérhető, hiszen vannak belépési küszöbök, magas a tandíj, amit nem fizet ki az, aki csak egy diplomát akar valódi képzettség és kapcsolatrendszer nélkül.


László Éva Lilla