szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A somogyi rendőrök több mint tíz százaléka, 140 egyenruhás szerel le év végéig, ez az arány akár egy egész kapitányság létszámával felér - közölte a megyei rendőrfőkapitány. A rendőrök a megszerzett jogaik elvesztésétől tartanak.

A távozók között három városi kapitány mellett a vízi rendészet vezetője is szerepel, a kommandósoknak pedig fele kérte nyugdíjazását az év során - tájékoztatott Dégi Endre megyei rendőrfőkapitány.
 
Megerősítette: nem a feladatok vagy a munkahelyi légkör indokolja a tömeges méreteket öltő, korkedvezményes nyugdíjazást, hanem a rendőrök a megszerzett jogaik elvesztésétől tartanak, így attól, hogy nem mehetnek 25 év szolgálat után jól megérdemelt pihenőre.
 
Ilyen nagy arányú generációváltás nem volt Somogyban, korábban 30-35 évig szolgáltak a rend őrei, jelenleg csak néhány 50 évnél idősebb kolléga dolgozik a közbiztonság szolgálatában. 
 
Az átlagos életkor mindössze 28 év az állományon belül, az utánpótlás biztosítása azonban Dégi Endre szerint megnyugtató; mind a rendőrtiszti főiskola, mind a rendőr szakközépiskola, valamint a határőrök folyamatosan megújítják az állományt.
 
"A határőrség átszervezésével kapcsolatos elbizonytalanodás kapcsán is sokan megkerestek bennünket, a határőrök rendészeti kiképzést kaptak, velük máris 40 főt pótolni tudtunk" - mondta a főkapitány, aki szerint "ez egy pillanatnyi helyzet, amin úrrá tudunk lenni".

Bukhat a szupervékony iPhone 17?

Bukhat a szupervékony iPhone 17?

Százmilliók mentek el a pilisi campust kezelő alapítványnál bérköltségekre

Százmilliók mentek el a pilisi campust kezelő alapítványnál bérköltségekre

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Kati Marton: Hiába csodálja Trump Orbánt, felesleges lenne feladni az amerikai demokráciába vetett hitet

Irán által támogatott iraki fegyveresek érkeztek Szíriába

Irán által támogatott iraki fegyveresek érkeztek Szíriába