szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) szombati sztrájkbizottsági ülésén sem született döntés a felfüggesztett vasutassztrájk folytatásának időpontjáról - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke.

Korábbi közlés szerint a munkabeszüntetés folytatására akár még e hét végén is sor kerülhet, de erről időben tájékoztatják az utasokat.

A MÁV Zrt. és a VDSZSZ legközelebb hétfőn 15 órakor Herczog László közvetítő bevonásával folytatja az egyeztetést a szakszervezet sztrájkkövetelésről, illetve a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról.

A legutóbbi, február 20-i eredménytelen egyeztetésről akkor Gaskó István azt mondta: a munkáltató nem hajlandó a két lényegi kérdés egyikében sem engedni, miközben a VDSZSZ több kompromisszumos technikai javaslatot is tett. Így például a szakszervezet számára dolgozónként egyszeri nettó 250 ezer forinttal és a 6,9 százalékos bérfejlesztésen felül még 10 százalékos követeléssel kapcsolatban elfogadhatónak tartanák, ha azt nem egy év alatt kapnák meg a dolgozók, vagy a választható béren kívüli juttatáshoz csatolnák. 

A szerdai egyeztetés után Singulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője elmondta, hogy a MÁV nem engedhet álláspontjából, és továbbra is ellenzi, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételeit szétosszák.

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) február 1-jén kezdett határozatlan idejű vasutassztrájkba a MÁV Zrt.-nél, a MÁV-START Zrt.-nél és a MÁV Gépészeti Zrt.-nél, amelyet legutóbb február 7-én déltől szakítottak meg - az akkori bejelentés szerint - legkésőbb február 15-ig. 

A határidő lejárta előtt egy nappal, február 14-én a tárgyaló felek Herczog Lászlót kérték fel közvetítésre, miután az egyeztetések a sztrájkkövetelésről nem haladtak előre. A közvetítő bevonásával 5 naptári nappal meghosszabbították a sztrájk felfüggesztését. A sztrájkmoratórium február 19-én, kedden lejárt, azóta nem határoztak meg újabb időpontot a munkabeszüntetés folytatására.

MTI Karrier

Nem közeledett a MÁV és a VDSZSZ álláspontja

Nem közeledett a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) álláspontja a keddi tárgyaláson a privatizációs bevételből követelt dolgozónkénti 250 ezer forint ügyében.

MTI Itthon

A VDSZSZ feljelenti a törvénytelenül intézkedő munkaadókat

A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) feljelenti a munkaügyi főfelügyeletnél azokat a vasúti vezetőket, akik törvényellenesen meghosszabbítják a korábban szolgálatban lévő munkaidejét - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke hétfőn.

MTI Itthon

A bíróság elutasította a MÁV VDSZSZ ellen beadott keresetét

A Fővárosi Bíróság (FB) eljárási okokból, érdemi vizsgálat nélkül elutasította a MÁV Zrt.-nek a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (VDSZSZ) ellen beadott, rendeltetésellenes joggyakorlás megállapítása iránti keresetét - közölte az FB hétfőn.

MTI Itthon

Nincs megállapodás a MÁV és a VDSZSZ között

Nem jött létre megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléséről kedden Herczog László közvetítő bevonásával megtartott egyeztetésen.

Hiába fájt a bankok pénzére Nagy Márton foga

Hiába fájt a bankok pénzére Nagy Márton foga

Titkolják, ki vette meg fél áron a Hunor Hotelt

Titkolják, ki vette meg fél áron a Hunor Hotelt

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban