szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nehéz behajtani a diákhitel-tartozásokat, mivel az adósok között soknak sem munkahelye, sem jövedelme nincs, így vagyontárggyal sem rendelkeznek - írja csütörtöki számában a Somogyi Hírlap.

Somogy megyében összesen 2727-en kezdték meg a hitel visszafizetését, 981-en már mindent visszafizettek, 106-an azonban tartoznak a Diákhitel Központnak; ez három százalékot tesz ki, ami az országos átlagnak megfelelő. A behajtás így az APEH-ra vár.

A februári adatok szerint a Dél-Dunántúlon 354, diákhitel miatti végrehajtással érintett adóst tartott nyilván az APEH. Ők összesen 176 millió forinttal tartoztak a Diákhitel Központnak. Ebből Somogy megyében 114 adósnak összesen 74,2 millió forint tartozása van. Ezzel Somogy megye mind az érintettek számában, mind a tartozás összegében a tizedik a megyék országos rangsorában, vagyis a középmezőnyben található - olvasható a lapban.

MTI Karrier

Emelkedik a diákhitel összege

Szeptembertől emelkedik a diákhitel összege, az államilag finanszírozott képzésben tanulók részére havi 30 ezerről 40 ezerre, a költségtérítéses képzésben résztvevők 40 ezer forint helyett 50 ezret vehetnek fel - mondta Veres János.

21 éves szélsőjobboldali férfi tervezett merényletet egy brandenburgi menekültszállás ellen, de időben elfogták

21 éves szélsőjobboldali férfi tervezett merényletet egy brandenburgi menekültszállás ellen, de időben elfogták

Visszaadta a kormányalakítási megbízást Orbán osztrák szövetségese

Visszaadta a kormányalakítási megbízást Orbán osztrák szövetségese

Magyar Péter a HVG-nek: Nem történt bennfentes kereskedés, ezt a banki kimutatásaim is bizonyítják

Magyar Péter a HVG-nek: Nem történt bennfentes kereskedés, ezt a banki kimutatásaim is bizonyítják

A borzalmas inflációs adat miatt került négyhavi csúcsra a forint az euróval szemben

A borzalmas inflációs adat miatt került négyhavi csúcsra a forint az euróval szemben