szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Óriási kapacitás-csökkentéseket határoztak el a vezető amerikai légitársaságok: a Continental Airlines 3 ezer állást szüntetne meg, a United Airlines ennek több mint felét. Az előbbi társaság 11 százalékos kapacitáscsökkentést emleget, az utóbbi több mint 20 százalékost: 455 repülőgépéből földön akar tartani százat. Mindkét légitársaság a rendkívül drága üzemanyagra hivatkozik.

A Continental szeptembertől válna kisebbé, amikortól egyes amerikai járatai megszűnnének. A United Airlines fokozatosan csökkentené emberi és gépi kapacitásait. A Continental a vezető javadalmazásokat is leállítaná az év hátralévő részére. Az United megtartaná a hálózat járatait, de ritkábban közlekedtetné a gépeket, elsősorban az üdülőhelyi járatokat érintené a takarékosság.

A két légitársaság az amerikai légipiac vezető vállalkozása, az American Airlines bejelentését követi: ez utóbbi nemrég tudatta, hogy 75 repülőgéppel kevesebbel repül a jövőben, terve repülési szolgáltatásának 11-12 százalékos csökkentése az Egyesült Államokban. A Delta Airlines is 11 százalékkal csökkenti a repüléseinek számát, 5,5 százalékkal, azaz mintegy 3 ezer fővel dolgozói létszámát.

Ágazati szakértők számításai szerint a nagy légitársaságok idei többletfinanszírozási igénye 60 milliárd dollár körül lesz.

MTI Gazdaság

Komoly bajban vannak a légitársaságok

A 2001-es terrortámadások utáni megtorpanásnál is "sokkal súlyosabb" recesszió fenyegeti a globális polgári repülési ágazatot a rendkívüli üzemanyagárak, a gyenge dollár és az általános gazdasági lassulás miatt - mondta Londonban idézett nyilatkozatában a szakma egyik vezető szakértője.

Hét nap

Trükkös légitarifák

Minden harmadik elektronikus úton repülőjegyet vásárló európai fogyasztót megkárosítják vagy félrevezetik - erre...

MTI Gazdaság

Kivérezteti a légitársaságokat a drága kerozin, fizetnek az utasok

A folyamatosan emelkedő nyersanyagárak miatt a hagyományos légitársaságok többsége már döntött a kerozinpótdíj emeléséről, a diszkont légitársaságok viszont inkább a csomagok után felszámított díjakat növelik, de takarékossági intézkedéseket valamennyi társaság bevezetett.

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald's-tól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald's-tól az Egyesült Királyságban

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését