szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Újabb amerikai légitársaság jelentett be létszámleépítést és járatcsökkentést a magas üzemanyag-árakra hivatkozva. A United Airlines a tervek szerint 1600 munkahelyet szüntet meg, és száz repülőgépet von ki a forgalomból.

Korábban a Delta Air Lines közölte, hogy további 3 százalékkal csökkenti a kapacitásokat a korábban már bejelentettt 10 százalékon felül.

A Continental Airlines egyelőre még gondolkodik, hogy csatlakozzon-e azokhoz a légitársaságokhoz, amelyek már az első csomag feladásáért is díjat számítanak fel.

A nagy légitársaságok közül az egyedül nyereséges Southwest Airlines egyelőre még szerény növekedésre számít a következő év folyamán, de ha ez nem sikerült, akkor ennél a cégnél is csökkenteni tervezik a költségeket.

A szakma becslései szerint az amerikai légitársaságok az idén rekord nagyságú, 13 milliárd dolláros veszteséget lesznek kényetlenek elkönyvelni az üzemanyag drágulása miatt.

hvg.hu Autó

Új üzemeltetési igazgató a LeasePlannél

Humán erőforrás oldalról is erős belső alapokon építkezik tovább a LeasePlan Hungária, Magyarország piacvezető flottakezelő vállalata. A cégnél 11 éve dolgozó Brájer Gyula mostantól az üzemeltetésért felel.

MTI Karrier

Öngyilkosságok a France Telecomnál

A francia France Telecom távközlési csoportnál néhány héten belül négy öngyilkosság történt. A vállalati érdekképviselet szerint az öngyilkosságok részben összefüggésbe hozhatók a cégnél lezajlott átszervezésekkel, amelyek miatt romlottak a munkakörülmények.

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

Komolyan aggódhatnak az orvosi ellátás miatt a Budapesten és Pest megyében élők

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

“Pancserpuccsot” emlegetve Magyaron akart ütni, de végül Orbánt is eltalálta az Alapjogokért Központ vezetője

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban

Pörögtek a külföldi turisták Magyarországon novemberben, 23 százalékkal többen jöttek, mint egy évvel korábban