Szinte nincs olyan munkavállaló, aki ne várná a hétvégi pihenőt, valakit azonban már a hét első napján hatalmába kerít ez az érzés, és semmi késztetést nem érez arra, hogy dolgozzon.  Feladatait közömbösen végzi, hisz a kezdeti kihívások rutinná váltak, így még az apró sikerélményekben sem tudja felfedezni a munka örömét. A legtöbb embernél ez az érdektelenség csupán időszakosan fordul elő, amikor már belefáradt a munkahelyi stresszbe, vagy túl sok ideje nem volt szabadságon - az ilyen esetekben egy kis kikapcsol(ód)ással könnyedén levezethető a frusztráció. Ha huzamosabb ideje tart ez az általános munkahelyi kedvetlenség, vélhetően kiégés közeli élményben van része az illetőnek.

Honnan lehet tudni, hogy a kiégés veszélyeztet minket?

Dr. Todd Dewett, az ohioi Wright State University professzora szerint sehogy, legalábbis amíg teljesen el nem merültünk benne. A kiégés nem egyik napról a másikra következik be, hanem szép lassan, fokozatosan, mint valami lappangó betegség. Éppen ezért is nehéz tetten érni, a legtöbben ugyanis egyszerű magánéleti kisiklásra, depresszióra gyanakodnak, fel sem merül bennük, hogy a munkájukkal lehet valami probléma.

Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy csupán sorozatos rossz napjaink vannak-e, vagy tényleg valami komolyabb teher nyomja a vállunkat, figyeljük meg a következőket, érvényesek-e mindennapjainkra:

1. A munkatársak közömbösek számunkra

Még ha feladataink megkívánják, akkor sem állunk fel a székből, mivel ki lennénk téve az úton-útfélen szembejövő kollégák megszólításának. Márpedig semmi kedvünk diskurálni velük, hisz unjuk már őket, a véleményüket, az egész céget.

2. Nem számít már a munkánk minősége

Nem hozzuk ki magunkból a maximumot, mondván, elég az átlagos teljesítmény is, úgysem veszi észre senki a különbséget. Megnyugtatásul csak annyit sulykolunk magunkba, hogy ez egyébként is jár nekünk annyi kivételesen jól végzett munka után. Amennyiben ez a helyzet, biztosan kiábrándultunk a munkából.

3. Nem vagyunk sikerorientáltak

Egyetlen feladat sem okoz örömöt, a munkahelyre pusztán pénzkeresési célzattal megyünk be. Pedig a kényszerből történő munkavégzés az eredményeinken túl a szociális interakcióinkra is rányomja a bélyegét, így rövidesen olyanná válunk, mint aki céltalanul bolyong a szervezeti folyamatok közt.

A kiégés felismerése csak az első lépés a "gyógyulás" felé, az igazán nehéz művelet annak felszámolásában van. Először tudatosítsuk magunkban az elégedetlenségünket, majd beszéljük ki problémáinkat. Ezzel nemcsak a lelkünkön könnyíthetünk, hanem - mások elvárásai alapján - arra is rákényszerítjük magunkat, hogy visszájára fordítsuk a folyamatot. Íme néhány tipp a kiégés legyőzéséhez:

Tartalmi partnerünk a HR Portál. A cikk folytatását itt olvashatja.