szerző:
MTI

Bár több mint tíz éve a diploma megszerzésének feltétele a nyelvvizsga, eltérő mértékben, de az MTI által megkérdezett valamennyi felsőoktatási intézményben jellemző volt még az idei diplomaosztáskor is, hogy a diákok egy része azért nem kaphatta kézhez felsőfokú végzettségét igazoló oklevelét, mert nem volt meg az ehhez szükséges nyelvvizsgája.

A Miskolci Egyetemen összegyetemi szinten, vagyis az universitas nyolc karán és egy intézetében összességében javult a nyelvvizsgával rendelkező végzős hallgatók aránya - közölte Szűcs István tanulmányi rektorhelyettes. Idén több mint 2100 hallgató tett záróvizsgát tanulmányai végén, közülük több mint 1600-nak volt nyelvvizsgája. A tavalyi adatokhoz képest ez 1,5-2 százalékos javulást jelent. Az egyes tudományterületek vonatkozásában éppen a legkomolyabb nyelvi követelményeket támasztó Gazdaságtudományi Karon a legerőteljesebb a javulás, de az Állam- és Jogtudományi Kar, valamint az Egészségügyi Főiskolai Kar hallgatói is jócskán javítottak az összegyetemi arányon.

A veszprémi Pannon Egyetemen 1584-en végeztek 2008-ban, 31 százalékuk nem vehette át a diplomáját, mert nem rendelkezett nyelvvizsgával - tájékoztatott Kőnigné Dohanics Márta kommunikációs vezető. 2006-ban 1357-en végeztek és 21 százalékuknak hiányzott a nyelvvizsgája, 2007-ben pedig az 1374 végzős 30 százalékának - tette hozzá. Az elmúlt három tanulmányi évben összesen 4315-en végeztek a Pannon Egyetemen, s átlagosan 28 százalékuk nem rendelkezett a diploma átvételéhez megkívánt nyelvvizsgával - összegezte Kőnigné Dohanics Márta.

A Pécsi Tudományegyetemen többen nem vehették át diplomájukat, egyebek mellett azért, mert még nem tették le a nyelvvizsgát. Összesített adatok még nem állnak rendelkezésre arról, hány diákot érint ez az egyetem tizenkét karán - hangsúkyozta Lengvárszky Attila oktatási igazgató. Eddigi ismereteik szerint az általános orvosi karon záróvizsgát tett 170 hallgató közül mindössze ketten nem vehették át az oklevelüket. A bölcsésztudományi karon kétszázan, a közgazdaságtudományi karon pedig 355-ből 115-en nem katák meg diplomájukat a nyelvvizsga hiánya miatt. A művészeti kar 95 végzőse közül 26-nak kell még nyelvből vizsgáznia ahhoz, hogy megkapja diplomáját.

Az elmúlt tanévben 6020-an végeztek a Pécsi Tudományegyetemen, 5342-en szereztek oklevelet, 678-an különböző okok miatt - a többi között a nyelvvizsga hiánya miatt - nem vehették azt át.

A Debreceni Egyetemen a végzősök negyede nem kapott az idén diplomát, mert a diplomaosztás idejéig nem sikerült középfokú nyelvvizsgát szereznie.

A Budapesti Corvinus Egyetemen az elmúlt három évben 15 százalék vagy annál kisebb volt ez az arány - derül ki az egyetem közléséből.

Az oktatási tárca korábban azt közölte, hogy alapvetően csökkenő tendenciát mutat azoknak a száma, akik azért nem kapják kézhez végzéskor a diplomájukat, mert nincs nyelvvizsgájuk. Korábban egyes területeken, így a műszaki képzésben a végzősök között az arány elérte a 40 százalékot.

Karrier

Az első bolognai végzősök: mi lesz velük?

A lehető legtovább koptatnák az egyetemi padokat az új rendszerű alapképzést elsőként az idén elvégző hallgatók. Talán bölcsen is teszik, a munkaerőpiacon ugyanis egyelőre bizonytalanság fogadja őket.

hvg.hu Karrier

A legbizarrabb főiskolai szakok

Hulladékgazdálkodási technológus, vizuális nevelőtanár, faipari termékszervező, moderátor – néhány kiragadott példa abból a rengeteg szakirányból, amelyre az idei évben túl kevesen jelentkeztek, így nem indulnak el a képzések.

hvg.hu Karrier

Top főiskolai szakok - ilyen fizetésekre számíthatsz

Bekerülni azokra a szakokra, ahol a legnagyobb a túljelentkezés, komoly teljesítmény. De felmerül a kérdés, mit is nyerünk mindezzel. Részesei leszünk a divat diktálta trendeknek, jól csengő szakmát szerzünk, de tényleg ez jelenti az utat a siker felé? Vagy a menedzsment, a gazdaság és más jól csengő kifejezések áldozataivá válunk? A top tíz szak elvégzésével ugyanis még korántsem jár együtt a luxusautó vagy a balatoni villa, viszont jó eséllyel találhatjuk szembe magunkat a munkaerőpiaci túlkínálattal.

Visszakapta az ellopott félmillió eurós hegedűjét Lajkó Félix

Visszakapta az ellopott félmillió eurós hegedűjét Lajkó Félix

A győri MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz jelöltje mellé

A győri MSZP volt alelnöke beállt a Fidesz jelöltje mellé

Újabb történelmi mélypontra esett a forint

Újabb történelmi mélypontra esett a forint

Súlyos hiba: 250 millió ember adatai kerültek ki szabad prédaként az internetre a Microsofttól

Súlyos hiba: 250 millió ember adatai kerültek ki szabad prédaként az internetre a Microsofttól

Meghalt George Herbert Walker volt amerikai nagykövet

Meghalt George Herbert Walker volt amerikai nagykövet

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől

Van olyan papír, amit nem kérhet az igazoltató rendőr a sofőrtől