szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Dél-dunántúli Fejlesztési és Képzési Bizottság 807 millió forint pályázati forrást ítélt meg a napokban a régió szakképzési tárgyi feltételeinek javítására.

A Munkaerőpiaci Alap decentralizált keretére pályázott Baranya, Somogy, Tolna megyei szakképző iskolák, térségi integrált szakképzési központok, felsőoktatási intézmények, valamint állami felnőttképzési intézmények közül 61, a szakképzési hozzájárulásra kötelezett mikro-, kis- és középvállalkozások közül pedig 132 kapott különböző összegű támogatást - mondta Bókay Endre, a szervezet elnöke.

A nyertesek a pénzt elsősorban a gyakorlati képzés eszközeinek fejlesztésére, korszerű, a szakképesítéshez kapcsolódó eszközök beszerzésére fordíthatják, lehetőséget adva 8800 diák minőségi oktatására.

MTI Karrier

Indulnak a régiós közmunkapályázatok

A Dél-dunántúli és a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal közösen hirdet közmunka-pályázatot: az egyesített forrásokból összesen 840 millió forint támogatásra lehet pályázni.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy közgazdász?

Sorozatunk befejező részéből kiderül, mennyivel kevesebbet keresnek a közgazdász nők, mint a férfiak, és milyen piaci lehetőségei vannak az e munkakörben dolgozóknak. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

Éles szemű netezők szerint Tom Holland eljegyezhette Zendayát

Éles szemű netezők szerint Tom Holland eljegyezhette Zendayát

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Most törölték Töröcskei hitelszövetkezetét, amely még 2014 nagy botrányának szereplője volt

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Itt a Last of Us második évadának teasere Pedro Pascallal és Bella Ramsey-val

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje