szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Visszatérnek Ukrajnába a környező országokból a kárpátaljai vendégmunkások, akik a jó kereseti lehetőségek miatt nagyrészt inkább Kijevben vállalnak munkát.

A korábban Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban dolgozó kárpátaljai vendégmunkások immár Ukrajnában keresnek maguknak munkát, közel egyharmaduk az ukrán fővárosban dolgozik, ahol a fizetések nem rosszabbak, mint Európában.

A Kárpátaljai megyei foglalkoztatási központ igazgatója szerint a jelenleg külföldön munkát vállaló mintegy 70 ezer kárpátaljainak mindössze két százaléka dolgozik legálisan. Mint elmondta, az idei év nyolc hónapja során a megyében alig több mint százan kaptak külföldről hivatalos munkavállalási engedélyt.

Az ukrajnai megyében 400 külföldi állampolgár dolgozik legálisan, de nem kevés a feketén munkát vállaló külhoni sem, az építkezéseken például szlovákokat foglalkoztatnak engedély nélkül.

Az 1,3 milliós Kárpátalján egyébként a foglalkoztatottak aránya 59,6 százalék, a hivatalosan nyilvántartott munkanélkülieké 7,1 százalék, miközben 19 ezer álláshely vár betöltésre.

hvg.hu Karrier

„Az utcasöprés is egy lehetőség”

Kasza, kapa, gereblye? Hol keres munkát, akinek nincs szakképzettsége?Utánanéztünk, milyen idénymunkákat kínálnak ősszel, és mi az, amit most egy évig elfelejthetünk.

Karrier

Bevetésen a fejvadászok: harc a tehetségekért

Vajon nemcsak a jó példákat vesszük át a nemzetközi vállalatoktól, hanem HR-politikájukkal együtt magunkba szívjuk azt az amerikai módszert is, amely a friss tehetségekért folyó verseny jegyében az egyetemi oktatók lefizetésétől sem riad vissza? "Hogy szívnak Amerikában?"

Magyarország szavazati jogának felfüggesztése az egyetlen megoldás Orbán megfékezésére a volt litván külügyminiszter szerint

Magyarország szavazati jogának felfüggesztése az egyetlen megoldás Orbán megfékezésére a volt litván külügyminiszter szerint

A 98. percben bukta el a győzelmet a Liverpool a városi rivális ellen

A 98. percben bukta el a győzelmet a Liverpool a városi rivális ellen

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Most felcsúti maharadzsánk van Magyar Péter szerint, de ő nem Fidesz 2-t, és nem Orbán Viktor light-ot szeretne Magyarországon - ez volt a Partizán-interjú

Tiltaná az abortuszt, javaslata a pornós feketelistáról ott van a parlamentben – így terjeszkedik Magyarországon az Opus Dei

Tiltaná az abortuszt, javaslata a pornós feketelistáról ott van a parlamentben – így terjeszkedik Magyarországon az Opus Dei