Sok felvételiző nem kap visszajelzést, hogyan teljesített az interjún, megfelelt-e a várakozásoknak, és az eredmény csak akkor derül ki, ha csöng a telefon, vagy megérkezik az e-mail az „ítélettel”. Mit tehet addig a bizakodó jelölt? Átgondolja, milyen hibákat vétett, és azok mennyire súlyosak. Íme néhány alapvető baki, amelyet érdemes elkerülni. 

Ha a kulcsfontosságú információk hiányoznak önéletrajzodból (évszámok, adatok, iskolák), sok jóra ne számíts. Hogy a megpályázott állás szempontjából mi tekinthető fontosnak – milyen képességeket, készségeket érdemes kiemelni a cv-ben -, az a cégek álláshirdetéséből többnyire kiderül. A tökéletesen összeállított önéletrajz azonban semmit sem ér, ha a jelentkező elfelejti feltüntetni elérhetőségeit. Mielőtt bárhova elküldöd cv-det, kérd meg az egyik barátodat, hogy olvassa át: több szem többet lát.

Bonyolult manőverek? © sxc.hu

Ha önéletrajzodból hiányoznak a referenciák, felmerülhet az interjúztatóban a gondolat, hogy azért nem kaptál ajánlást, mert előző főnököd (főnökeid) nem sok jót mondhat(nak) rólad. Természetesen az is benne van a pakliban, hogy a jelentkező elfelejti csatolni a referenciáit, ez esetben az állásinterjú következő köréig - ha továbbjut - még megteheti.

A készületlen jelölt látványa a legtöbb felvételiztetőt bosszantja. Fölmerül azonban a kérdés: ki tartozik az esélytelenek közé, ki az, akit a szóbeli interjút követően kihúznak a szóba jöhető jelöltek listájáról? Ha felkészületlen vagy: nem ismered a cég történetét, nem tudod, milyen munkakörre jelentkezel, ha nincs kérdésed a meghirdetett poszttal kapcsolatban, az interjúztató nem fog komolyan számításba venni.

Az önbizalomhiány komoly problémát jelenthet: az a jelölt, aki nem bízik magában, lebecsüli saját képességeit, tudását, és ennek hangot is ad a felvételi beszélgetésen, rögtön fordulhat is ki az ajtón. Ha nem bízol magadban, mások miért tennék? A legtöbb munkakörnél alapkövetelmény, hogy a dolgozó önállóan is boldoguljon, ám egy önmagában kételkedő, bizonytalankodó alkalmazottra senki sem bíz egyetlen feladatot sem.

A túlzott magabiztosság, a pökhendiség sem billenti jó irányba a mérleg nyelvét. Ha ugyanis már az állásinterjún kiderül, hogy a jelölt önmagát tartja a kiindulópontnak (és a végpontnak is), csalhatatlannak állítja be magát, az interjúztató joggal feltételezi, hogy képtelen a csapatmunkára, és saját véleményét helyezi előtérbe akkor is, ha a vállalat érdekeit kellene szem előtt tartania. A magabiztosság nem árt, ám határt kell szabni a túlcsorduló egónak, előfordulhat ugyanis, hogy a a főnök nem tűri, hogy rajta kívül más hangadó is legyen a csapatban.

A mondás, miszerint a változatosság gyönyörködtet, nem vonatkozik a karrierútra is. Ha önéletrajzodból kiderül, hogy az elmúlt évben hat különböző helyen dolgoztál, leendő főnököd valószínűleg arra következtet majd, hogy nem vagy elég állhatatos, nem tudod, mit akarsz, és szakterületeden sem vagy jelentős „tényező”, hiszen egyetlen vállalat sem akart megtartani. Ha így áll a helyzet, számtalan helyen megfordultál rövid idő leforgása alatt, a megoldás egyszerű: önéletrajzodban ne sorold föl mindegyik munkahelyedet, csak a fontosabb állomásokat említsd.

Az interjúztatók gyakran élnek azzal a trükkel, hogy ugyanazt a kérdést többször is fölteszik – az interjú elején és végén – hogy lássák, a jelölt következetesen válaszol-e vagy ellentmondásosan. Ahhoz, hogy kikerüld ezt a csapdát, elég, ha koncentrálsz: az idegességet próbáld leküzdeni, és tartsd észben, hogy miről esett szó a felvételi beszélgetés folyamán.