szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján a nyilvántartott álláskeresők száma a szeptemberi zárónapon 423,9 ezer főt tett ki, ami az előző hónaphoz képest 0,3 százalékos csökkenést mutat - mondta Pirisi Károly, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főigazgatója.

Az előző év azonos időszakához képest 2 százalékkal nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma. A növekedés mértéke lényegesen kisebb volt, mint egy évvel ezelőtt: 2007 szeptember végén 9,9 százalékkal volt magasabb az álláskeresők száma az egy évvel korábbihoz képest - tette hozzá Pirisi Károly.

MTI Karrier

32 ezer forinttal emelhetik a kezdő pedagógusok bérét

A kormány a pályakezdő pedagóguspótlékok megemelésével a pálya első szakaszának bérkorrekcióját végezte el, ami mintegy 65 ezer pedagógust, a közoktatásban tanítók 42 százalékát érinti - közölte Tóth Tiborné (MSZP) miniszterelnöki megbízott.

MTI Karrier

A szakszervezetek 80 ezer forintra emelnék a minimálbért

Havi 80 ezer forintra emelné a minimálbért jövőre, az idei 69,5 ezer forintról a munkavállalói oldal - jelentette be Pataky Péter az MSZOSZ elnöke csütörtökön az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) plenáris ülésén.

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

Donald Trump előállt a követeléssel, amely Orbán szerint tüdőn lőné a magyar gazdaságot

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly