szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egyelőre kevés cég jelentett be csoportos létszámleépítést Észak-Magyarországon a pénzügyi-gazdasági krízisre hivatkozva.

A három megyét - Borsod-Abaúj-Zemplént, Hevest és Nógrádot - magába foglaló régióban öt munkáltató jelezte ezidáig, hogy egyidejűleg több embert kíván elbocsátani októberben és novemberben; a leépítés mintegy 270 embert érinthet - közölte Szabóné Bikki Ágnes, a régió munkaügyi központjának vezető főtanácsosa. 

Három munkáltató már a döntést is meghozta, náluk az érintettek száma összességében nem éri el a nyolcvanat.

Ez év januárjától októberéig az úgynevezett csoportos létszámcsökkentések fele az ipart érintette, ezen belül elsősorban a feldolgozóipart, a cukorgyártást, a ruházati termékgyártást, a fémszerkezetgyártást, a fémöntést, a híradástechnikai termékgyártást, a bútorgyártást és a gépjárműalkatrész-gyártást.

A most kibontakozó válság elsősorban az autóipart és beszállítóit érte el az észak-magyarországi régióban, az előzetes jelzések szerint a szektorból két társaság mintegy 170 munkavállalótól válhat meg.

A régiós munkaügyi központnak ugyanakkor tudomása van arról, hogy a krízis miatt - főleg a csökkenő megrendelésekre és a megnehezített hitelhez jutásra hivatkozva - további elbocsátások várhatóak, főleg a feldolgozó- és építőipar területén. 

    

MTI Karrier

Leépítés a TV2-nél, létszámstop az RTL Klubnál

Átszervezésre és létszámleépítésre készül a gazdasági válság miatt a TV2 - erről a társaság szerdán tájékoztatta az MTI-t. Más országos kereskedelmi médiumoknál nem terveznek hasonló lépést.

MTI Karrier

Zalában is csoportos elbocsátásokra számítanak

A Nyugat-dunántúli régióban az elmúlt hónapokban, október 31-ig összesen 130 dolgozó csoportos létszámleépítését jelentették be a vállalkozások, ebből Zalában 70 főt - mondta Kiss Ambrus, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

Újabb fotó került elő Orbán Viktor indiai útjáról, a kormányfő a kígyóisten templomában járt

Újabb fotó került elő Orbán Viktor indiai útjáról, a kormányfő a kígyóisten templomában járt

Kiderült egy ismert vírusról, hogy köze lehet az Alzheimer-kórhoz

Kiderült egy ismert vírusról, hogy köze lehet az Alzheimer-kórhoz

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch

Babáknak való, szülőknek szól: intelligens kiságyat mutatott be a Bosch