szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kedden is rossz hírek kerültek nyilvánosságra Lengyelországban, gyengítve a zlotyit, de elemzők biztosra veszik, hogy ez sem akadályozhatja a központi bank további gazdaságmentő akcióját, vagyis a kamatcsökkentést a nap folyamán.

A munkanélküliség novemberben 9,1 százalékra emelkedett az októberi 8,8 százalékról - közölték a lengyel statisztikai hivatalban. Állás nélkül 1,4 millióan voltak, 46 200-zal többen, mint októberben, 321 ezerrel kevesebben, mint tavaly novemberben, amikor 11,2 százalékos volt a munkanélküliség.

A lengyel munkaügyi minisztérium csak 9,0 százalékot jelzett előre novemberről. A munkanélküliség minden bizonnyal ebben a hónapban is tovább nőtt: a statisztikai hivatal november végén 333 vállalattól 29 500 ember elbocsátásának tervét ismerte, ezt is kedden közölték.  

A kiskereskedelmi forgalom novemberben 8,8 százalékkal csökkent októberhez képest változatlan áron, és 1,1 százalékkal volt nagyobb a tavaly novemberinél. Októberben még 5,8 százalékos volt az éves növekedés.

Az iparnak adott új megrendelések értéke novemberben 6,6 százalékkal csökkent októberhez képest, és 12,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, miután októberben 8,6 százalékos volt az éves visszaesés.

Lengyelországban novemberben 8,9 százalékkal kevesebbet termelt az ipar, mint tavaly novemberben. Az elemzők csak 5,6 százalékos visszaesésre számítottak, ám októberhez képest 13,1 százalékkal csökkent a teljesítmény.
 
Elemzők szerint a minden téren vártnál nagyobb visszaesés szinte kikényszeríti az újabb kamatcsökkentést a Lengyel Nemzeti Banktól. A bank novemberben, igen vonakodva, csak negyed százalékponttal enyhítette alapkamatát, tartva a zlotyi nagyobb leértékelődésétől.

Lengyelországban novemberben átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly novemberben. Előzőleg októberben is lassult a tizenkét havi infláció, 4,2 százalékra a szeptemberi 4,5 százalékról. A tizenkét havi infláció idén júliusban és augusztusban tetőzött, 4,8-4,8 százalékon. A központi bank folyamatos célja 2,5 százalék, plusz-mínusz 1 százalékpontos tűréssel. 
 
Közben novemberben a magánszektorban 2,4 százalékkal emelkedett a bruttó átlagbér októberhez képest, havi 3321 zlotyira (221 805 forint), ez 7,4 százalékkal volt több, mint tavaly novemberben. Októberben 9,8 százalékkal, szeptemberben 10,9 százalékkal haladta meg a bruttó átlagbér az egy évvel korábbit, rendre nominálisan. 
 
Lengyelország gazdasági növekedése a harmadik negyedévben 4,8 százalékra lassult a második negyedévi 5,8 százalékról, rendre az egy évvel azelőttihez viszonyítva.

MTI Karrier

Obama már 3 millió munkahelyet ígér

Barack Obama már nem 2,5, hanem 3 millió munkahely megőrzését vagy teremtését ígéri mandátuma első két évében - közölte a megválasztott amerikai elnök csapata a hét végén.

MTI Karrier

Londoni elemzők: állások százezrei szűnnek meg a Cityben

A citybeli befektetési banki állások tömeges leépítése nyomán a londoni üzleti szolgáltatói szektorban is súlyos mértékű, több százezres elbocsátások várhatók a következő években az egyik vezető londoni gazdasági előrejelző és elemző cég hétfői prognózisa szerint.

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Elvitelre #100: Dózsa György, a kegyetlen lázadóvezér, akiről nem őrzött meg semmit a nép emlékezete

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló

Mobil garázzsal vert át embereket, számlát is adott az online csaló