szerző:
MTI

Egy hónap alatt több mint ötezer fővel nőtt az álláskeresők száma a dél-alföldi régióban.

A Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyéket átfogó régióban tavaly decemberben egy hónap alatt 5170 fővel 72 448-ra nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma - mondta Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója.

Az álláskeresők 40 százalékát Bács-Kiskun, 35 százalékát Békés, 25 százalékát Csongrád megyében regisztrálták. A részletes adatokból kiderül, hogy a régió egészében a gazdaságilag aktív népesség becsült számához képest az álláskeresők aránya 12,8 százalék.

A három megye között jelentős eltérések mutatkoznak, hiszen például Békésben a szeghalmi, a sarkadi, a mezőkovácsházai és a békési munkaügyi kirendeltségekhez tartozó körzetekben az arány  meghaladja a 20 százalékot, sőt Sarkadon 29 százalékos. Ezzel szemben  Szegeden csak 7,4 százaléknyi az álláskereső.

A főigazgató elmondta, hogy a térségben már megjelentek a Közép-Dunántúlról érkezett munkanélküliek is, akik egy-egy autógyár vagy beszállító létszámleépítése miatt vesztették el munkájukat, és tértek haza.

Nagy Ágnes tájékoztatása szerint folytatódhat a 2006 novemberében elindult, úgynevezett Békés Megyei Foglalkoztatási Paktum, amire az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól 10 millió forintos forrást nyertek el. A paktum, a partnerség lényege, hogy az abban közreműködő 126 önkormányzat, civil szervezet, kamara, oktatási és képző intézmény, valamint munkáltatók összehangolják intézkedéseiket, koordinálják és koncentrálják erőforrásaikat, hogy csökkenthessék a gazdasági válság hatásait.


MTI Karrier

Tatabányai gyárának bezárását tervezi az EWCS

A kötegelt és érzékelő kábeleket készítő japán Euro Wire and Cable Services (EWCS) az anyavállalat tervei szerint bezárja tatabányai gyárát, és elbocsátja az összes - több mint 160 - dolgozót.

hvg.hu Vállalkozás

Ki kapta a legmagasabb prémiumot év végén?

Tizenharmadik havi fizetéssel leginkább az állami dolgozókat és legkevésbe a magyar tulajdonú cégek alkalmazottait motiválták - derül ki a Merces január eleji felméréséből. A kutatás során arra keresték a választ: a magyarországi munkavállalók milyen plusz jövedelemre számíthattak az elmúlt év végén.

Mától Budapesten a Legóból készített 1:1 méretarányú, működőképes Bugatti

Mától Budapesten a Legóból készített 1:1 méretarányú, működőképes Bugatti

Hármas baleset történt az M0-son

Hármas baleset történt az M0-son

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

Gyanútlanul böngészte a Google Térképet, egy 22 éves rejtélyt oldott meg

Gyanútlanul böngészte a Google Térképet, egy 22 éves rejtélyt oldott meg

Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen

Hiába kérte a fogyatékos fiát egyedül gondozó nő, hogy kevesebb lakbért fizethessen

Strache megbukott, Hofer az osztrák radikálisok új vezére

Strache megbukott, Hofer az osztrák radikálisok új vezére