szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Idén kevesebbet vihetnek haza az esztergomi Suzukinál dolgozók. A fizetéscsökkenés oka a pótlékok csökkenése, az alapbérekhez nem nyúlt a vállalat - közölte a vállalat kommunikációs vezetője, azzal a hírrel kapcsolatban, hogy a japán anyavállalatnál a leállások idejére részlegesen csökkentik a dolgozók bérét.

Az alapbérhez kapcsolódó pótlékok az éjszakai műszak és a szombati munka megszűnése miatt csökkennek, mivel a gyár hetente öt napot termel, két műszakkal - mondta Ruska Viktória. 

Japánban februárban három-öt napra felfüggesztik az autó- és a motorkerékpár-gyártást a Suzuki öt telephelyén, ilyen intézkedésre 1975 óta nem került sor. A kommunikációs vezető tájékoztatása szerint Esztergomban nem terveznek hosszabb leállást, azonban havonta 1-1 napot kivesznek a gyártási tervből.

A Magyar Suzuki Zrt. december elejétől február közepéig 1200 fővel csökkenti dolgozóinak létszámát. A társaság a kereslethez alkalmazkodva csökkentette a termelési terveit. Tavaly 280 ezer gépjárművet gyártottak, az idei gyártási terv pedig egyelőre 200-210 ezer gépkocsi, azonban piaci fejleményeket követve a terveket havonta felülvizsgálják - közölte Ruska Viktória.

Karrier

Hatezer munkahelyet szüntet meg a Philips

Világszerte összesen 6 ezer munkahelyét szünteti meg a Philips holland elektronikai óriás. A leépítések révén költségeket kívánnak megtakarítani, mivel a vállalat eredményei romlottak: a múlt évet 186 millió eurós veszteséggel zárta, forgalma 3 százalékkal 26,4 milliárd euró alá esett vissza.

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Magyar Péter azt állítja, a Karmelitából jutott el hozzá Polt Péter leváltásának híre

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Ön megmondja ránézésre, hogy milyen erős egy csomó? Szinte biztos, hogy téved

Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?

Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban