szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Öt százalékos béremelésben állapodott meg a Volán-cégcsoport ágazati szakszervezete a munkaadói szövetséggel, jövőre pedig az Országos Érdekegyeztető Tanácsban kötött megállapodás felső határa lesz a keresetfejlesztés mértéke - közölte Horváth László, a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségének (KMSZ) alelnöke pénteken.

A munkaadók garanciát vállaltak arra is, hogy a Volán-cégcsoportnál nem kerül sor tömeges létszámleépítésre. Az öt százalékos béremelésről szóló  megállapodást a KMSZ kompromisszumos megoldásnak tartja.

hvg.hu Karrier

Riasztó előrejelzés: 50 millióra nőhet a munkanélküliek száma

A globális gazdasági válság következtében várhatóan drámaian nőni fog a munkanélküliek, a szegények száma, valamint azoké, akik bizonytalan állásban dolgoznak - áll a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) éves, "Globális foglalkoztatási trendek2 című jelentésében.

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

M1-es autópálya: már 15 kilométeres a torlódás Tatánál

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

315 macskát mentett meg 2024-ben a katasztrófavédelem

Ötéves kislányra támadt egy nő egy pozsonyi buszon – videó

Ötéves kislányra támadt egy nő egy pozsonyi buszon – videó