szerző:
MTI

A pénzügyi világválság növekvő társadalmi elégedetlenséget okoz - figyelmeztetett kedden a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) főigazgatója.

"Az az érzésem, hogy érik egy nagy népi csalódottság" - mondta Juan Somavia, a szakosított ENSZ-szervezet vezetője.

Somavia szerint az európai és a közép-ázsiai országok "veszélyes lefelé ívelő spirál" felé haladnak, amelynek oka gazdaságuk erőteljes lassulása. Az ILO figyelmeztetett, hogy a recesszió miatt idén 50 millió ember maradhat munka nélkül világszerte.
  
A gazdasági világválság miatt néhány súlyosan érintett országban, például Lettországban és Izlandon zavargások törtek ki. Tavaly a növekvő élelmiszer- és fűtőanyagárak nyugtalansághoz vezettek több afrikai és ázsiai országban, többek között Indonéziában.

Az ILO főigazgatója szerint a gazdasági ösztönzőcsomagok középpontjában a munkával és a megélhetéssel kapcsolatos lakossági gondoknak kell állniuk, nem pedig csak a bankok problémáinak. Somavia ellenezte a protekcionizmust, mondván, hogy a válságra a nemzeti kormányok összehangolt válasza, valamint a munkaadók és a munkavállalók közötti konzultációk jelentik a legjobb megoldást.

MTI Karrier

Húszezer dolgozóját bocsátja el a Nissan

A Nissan járműgyártó veszteséggel zárta pénzügyi év harmadik negyedét, és közel egy évtized után várhatóan az egész évet is mínuszban fejezi be. Ez arra készteti a harmadik legnagyobb japán járműipari céget, hogy megváljon 20 ezer dolgozójától. Globális szinten ez 8,5 százalékos munkaerő leépítést jelent.

MTI Gazdaság

Új Szó: a válság lefaragja a fizetéseket Szlovákiában

Szlovákiában tavaly az iparban foglalkoztatottak bére átlagosan 6,7 százalékkal nőtt, s elérte a 22 056 koronát (732 euró) – írja szerdai számában az Új Szó című pozsonyi magyar napilap a szlovák statisztikai hivatalra hivatkozva. Ha az inflációt is figyelembe vesszük, akkor az ágazatban éves szinten 2 százalékos reálbér-növekedésről beszélhetünk.

MTI Karrier

Aggódnak az írek: villámgyorsan nő az állástalanok száma

Egyetlen hónap alatt több mint 10 százalékkal nőtt az írországi munkanélküliek száma: a januári 36,5 ezer fős növekedéssel az állástalanok serege már 327,9 ezer, az aktív korú lakosság 9,2 százaléka. Ennél magasabb értéket tíz éve nem mértek.

Gazdaság

Húsz éve nem volt ennyi munkanélküli az USA-ban

Majd 20 éves csúcspontra emelkedett a munkanélküliség az Egyesült Államokban januárban. Az állástalanok aránya 7,6 százalékra nőtt a decemberi 7,2-ről, utoljára 1992-ben volt ilyen magas a munkanélküliség.

MTI Karrier

Az OECD-országokban 6,8 százalékra nőtt a munkanélküliség

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 30 tagországában a munkanélküliség a múlt év decemberére 6,8 százalékra nőtt a novemberi 6,6 százalékról - tette közzé az adatot hétfőn a nemzetközi szervezet. 2007-ben 5,7 százalékos volt a munkanélküliség.

Karrier

Költségcsökkentő tippek válság idejére

Nincs még vége a leépítéseknek, a DGS Global Research kutatása szerint ugyanis a vállalatok 30 százaléka további elbocsátásokat tervez. Pedig - mint az a Válságkezelési Konferencián kiderült - más módon is csökkenthetnék költségeiket a cégek: atipikus foglalkoztatással, a kompenzációs csomag reformjával vagy újonnan keletkezett piaci rések kihasználásával.

Különös dologra bukkantak 70 000 éves neandervölgyi emberek sírja mellett

Különös dologra bukkantak 70 000 éves neandervölgyi emberek sírja mellett

Még több Mercedest hívhatnak vissza a dízelbotrány miatt, hatalmas büntetésre számíthat a Daimler

Még több Mercedest hívhatnak vissza a dízelbotrány miatt, hatalmas büntetésre számíthat a Daimler

Szörényi Levente kapta az Emberi méltóságért kitüntetést

Szörényi Levente kapta az Emberi méltóságért kitüntetést

Lezuhant és meghalt Mike Hughes, a gőzrakétás fenegyerek

Lezuhant és meghalt Mike Hughes, a gőzrakétás fenegyerek

Akár az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak

Akár az utógondozása is veszélybe kerülhet a fóti gyermekotthonról rappelő fiúnak

Tündérmesében ringatják a világot, miközben ha kémkedésről van szó, mindenkinek mindenki gyanús

Tündérmesében ringatják a világot, miközben ha kémkedésről van szó, mindenkinek mindenki gyanús