„Hét éve kezdődött. Akkor neveztek ki egy nemzetközi vállalat kereskedelmi igazgatójának. Jól emlékszem a napra, amikor hosszú évek hajtása, a rengeteg túlóra gyümölcse „beérett”: úgy éreztem, végre sikerült, megcsináltam. Ott vagyok a csúcson, innentől már könnyebb lesz. Mekkorát tévedtem! Bekerültem az ördögi körbe, aminek idegösszeroppanás lett a vége. Rájöttem, hogy függő vagyok, workaholic, vagyis munkamániás” – meséli arcán a kialvatlanság nyomaival a 38 éves Gergő, aki három éve saját cégét igazgatja. A férfi mára gyógyultnak tekinti magát, de mint mondja, nem kizárt, hogy egyszer újra kicsúszik lába alól a talaj.

Függőség. Messze van az út vége © Fazekas István

„Először az 1990-es években találkoztam a szenvedélybetegségek körébe tartozó munkamániával, amikor olyan családokkal foglalkoztam, ahol szenvedélybeteg - drogfüggő - fiatal volt” – meséli a hvg.hu-nak Hoyer Mária klinikai és addiktológiai szakpszichológus. Mint mondja, főleg a családfenntartókra, az apákra volt jellemző a munkamánia, az édesanyáknál másfajta addikció jelentkezett: a társfüggőség.

A munkamánia a „nekem erre nincs időm”- magatartásban öltött testet: amikor az apának érzelmileg jelen kellett volna lennie a családban, minden intim kapcsolatot elutasított szeretteivel, arra hivatkozva, hogy dolga van, és minden zavarta, ami nem illett munkahelyi elképzeléseibe. Ha valaki a megélhetésért hajszolja magát, azért vállal másodállást, hogy eltartsa családját, túlórázik, ám mindez nem befolyásolja kapcsolatát a szeretteivel, nem munkamániás – húzza meg a határt a két viselkedésforma között Hoyer Mária.

„Azt éreztem, hajtanom kell, hogy megháláljam a főnököm belém vetett bizalmát. Hogy meg kell mutatnom magamnak és a többieknek, én vagyok a legjobb. Ehhez rengeteget túlóráztam, hogy mindig naprakész legyek, ne csak a vállalati ügyekkel, de a konkurencia piaci helyzetével és lépéseivel is tisztában legyek. Egyetlen pillanatra sem lazíthattam, nehogy elszalasszak egy bomba üzletet" – mondja Gergő, rávilágítva az okokra, amelyek függőségbe taszították. A férfi napi 16-18 órát dolgozott, néha még vasárnap is, hogy tartani tudja a saját maga által felállított ütemtervet. A szakpszichológus szerint a munkamániás embert a siker, hatalom, elismertség iránti vágy hajtja. Nem a munka szeretete vezérli, hanem a hatalom – illetve a hatalom érzetének - fenntartása, megtartása. A meggyőződés, hogy minden nem munkával töltött perc elvesztegetett idő.

Szenvedélybetegségek

Azokat a viselkedésformákat nevezzük szenvedélybetegségeknek, amelyek fölött a személy képtelen kontrollt gyakorolni, ezért kényszeresen újra és újra végrehajtja, illetve, amelyek a személyre - és többnyire környezetére is - káros következményekkel járnak - definiálja a fogalmat Demetrovics Zsolt és Balázs Hedvig (Demetrovics Zsolt-Balázs Hedvig: Drogosok). Az addikciókat a szakemberek alapvetően két csoportba sorolják: egyikbe a kémia szerek kiváltotta függőségek tartoznak, a másikba pedig a viselkedési addikciók, mint a játékszenvedély-betegség, pirománia, kleptománia vagy épp a munkamánia.

„Ez egy kapcsolat, mint a játékszenvedély, szexaddikció vagy alkoholfüggőség -, nem egy másik személlyel, hanem egy helyzettel. Az illető nem tud lemondani bizonyos előnyökről, hajszolja az élvezetet, amit a munkamánia vélt vagy valós sikerei okoznak. Eltorzul a valóságérzete, elhiszi, hogy nélkülözhetetlen, és annyira belevonódik ebbe, hogy nem tudja kezelni mindennapi - emberi - kapcsolatait” – vázolja a helyzetet az addiktológus, hangsúlyozva, óriásit lehet zuhanni ebből az állapotból, és ha a függőség betegséggé válik, akár tragikus véget is érhet. (Egy kutatás szerint Japánban évente ezer emberéletet követel a munkamánia.) A tüneteket időben felismerve azonban – mint a többi addikciót – eredményesen lehet kezelni.

A munkamánia szervi tüneteként említi a szakirodalom a fejfájást, fáradtságot, emésztési zavarokat, hasfájást, allergiákat, fekélyt, mellkasi fájdalmat, légszomjat, szédülést. A függőségben szenvedőre jellemző az indulatkitörés, nyugtalanság, álmatlanság, hiperaktivitás, feledékenység, türelmetlenség, unalom, koncentrációs nehézségek, hangulatváltozások. Végső esetben mindez szívinfarktushoz, stroke-hoz vezethet, vagy a testi megbetegedéssel járó állapot tartós munkaképtelenséget eredményezhet.

„A barátaim figyelmeztettek, hogy beteg vagyok. A feleségem elhagyott. Még ekkor sem éreztem, hogy nagy a baj” – vallja be Gergő. Többször próbált lassítani, ám - ahogy lázas szemmel meséli - sosem sikerült teljesen elszakadnia munkájától. Éjjel-nappal a céges ügyek jártak a fejében, eltávolodott a feleségétől, két év leforgása alatt megszűnt közöttük mindenféle testi kapcsolat, majd eljött az idő, amikor a férfi esténként a pohár után nyúlt, hogy enyhítse a napközben felgyülemlett feszültséget. A szakpszichológus szerint egyre több fiatal, felnőtt munkavállaló keresi fel párkapcsolati, intimitás problémával a szakrendelőket, ám a betegek nemek közötti aránya nem mutat nagy eltérést. Ma már a nők ugyanúgy a munka megszállottjaivá válhatnak: nyomás nehezedik rájuk, hogy a teljesítmény- és siker orientált világban felvehessék a versenyt férfitársaikkal. A munkamánia gyakran tünetváltással is jár, ami azt jelenti, hogy könnyen átcsaphat más függőségbe: alkohol- drog vagy szexaddikcióba. A kör bezárul.

Minden terápiának, amely a szenvedélybetegségek kezelését szolgálja, van egy alapelve: addig nem kezdődhet meg a kezelés, amíg a páciens be nem ismeri, hogy beteg. Vagyis az első és legnehezebb lépés, hogy ne tagadja szenvedélybetegségét. Utána jöhet a mérlegelés fázisa: mit nyer, és mit veszít azzal, ha kilábal a függőségből. „Ez nem mindig egyszerű, pénzt, pozíciót, ismerősöket lehet veszíteni, nyerni lehet viszont egy kiegyensúlyozott, józan életet” – beszél a dilemmákról Hoyer Mária. A következő lépés, hogy a munkamániás eldöntse, vége, megváltozik, új életet kezd és hagyja, hogy ebben segítsenek neki. Pár hónap, de akár néhány év is eltelhet, mire valaki rászánja magát a döntésre. A józan állapot fenntartása küzdelmes, sokan újra és újra visszaesnek, ám a szakember szerint minden visszacsúszás után könnyebb talpra állni, míg végül az illető kiszabadul az ördögi körből, elszakad függőséget okozó életmódjától.

„Akkor tértem észhez, amikor idegösszeomlást kaptam. A saját káromon tanultam meg, milyen keserves kimászni ebből, fél évig tartott, amíg magamra találtam. Jártam kezelésekre, felmondtam a munkahelyemen, aztán saját céget alapítottam” – fejezi be történetét Gergő. Ha a munkáról beszél, most is csillog a szeme, de elmondása szerint soha nem hagyja, hogy a régi emlékek valósággá váljanak. „Néha nagyon nehéz megállni, hogy ne hajtsam magam agyon, a felelősség, meg a régi beidegződések – neveti el magát – de talán nyugodt öregkorom lesz. És sok munkám” – teszi hozzá.

Mánia

A workaholic (munkamániás) kifejezés az 1970-es években, Amerikában került be a köztudatba. 1971-ben jelent meg Wayne Oates könyve, az Egy munkamániás vallomásai (Confessions of a workaholic), amely elsőként foglalkozott nyíltan a problémával. © Stiller Ákos Diane Fassel Halálra dolgozzuk magunkat (Working Ourselves to Death) című, 2000-ben megjelent könyvében a munkamániás ember négy alaptípusát különbözteti meg. A megrögzött munkafüggő folyton dolgozik, betegesen törekszik a tökéletességre, nem vesz ki szabadságot, életét a munka tölti ki. Az alkalmi nagy hajtósok megszállottként, ámde alkalmanként - evés, alvás nélkül - dolgoznak, a néhány napig tartó munkaroham után másnaposságtól szenvednek. A zugdolgozók plusz munkájukat titokban végzik, rejtegetik környezetük elől, míg az anorexiás típus mindent halogat, megbízhatatlan, csak halmozza az el nem végzett feladatokat. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2007-es felmérése szerint a munkával töltött órák számát tekintve az ázsiaiak állnak az élen, akik átlagosan évi 2200 órát dolgoznak. Egy norvég 1404, egy francia 1564, míg egy amerikai átlagosan 1800 órát töltött munkával 2006-ban.

László Éva Lilla