szerző:
MTA
Tetszett a cikk?

Várhatóan még a tavaszi ülésszakon tárgyalnak a képviselők a közoktatási törvény módosításáról, ami lehetővé tenné a szakmunkásképzés átalakítását, a gyakorlati képzés korábbi megkezdését - közölte Herczog László szociális miniszter egy kormánypárti interpellációra adott válaszában.

Rózsa Endre (MSZP) a szakmunkásképzés átalakításáról kérdezte a szociális minisztert. A kormánypárti politikus szerint fontos, hogy az iskolarendszerű szakképzésben a gyakorlati tevékenységet magában foglalva kezdődhessen meg a szakképzés. Hozzátette: az eddigi egyeztetések azt mutatják, hogy a szakmai szervezetek egyetértenek abban, hogy a gyakorlati képzésnek nagyobb szerepet kell kapnia a közismereti tárgyak mellett.

A képviselő arról érdeklődött, mikor kerülnek a parlament elé a szükséges törvénymódosítások, mikor vezetik be a változtatásokat a szakmunkásképzésben.
 
Herczog László szociális miniszter elmondta: az oktatási tárcával közösen dolgoznak, hogy a szakiskolai képzésben megjelenhessen egy új képzésszervezési lehetőség. A tervek szerint a választott szakma tanulása, a gyakorlati képzés így már a 9. osztályban megkezdhető lenne. Az általános műveltség tananyagtartalmát önálló modulként építenék be a szakmai és vizsgakövetelményekbe - tette hozzá. Így csökkenthető lenne a nagyarányú lemorzsolódás is, és növelhető lenne a szakmunkásképzés presztízse. A fiatalok akár már 17 évesen keresőként léphetnek a munkaerő-piacra.
  
A tavaszi ülésszakon módosulhat a közoktatási törvény, és szeptember végéig változhat az Országos Képzési Jegyzékről szóló rendelet is. Ha ez teljesül, a 2009/2010-es tanévben már meghirdethető lenne az új képzési forma.
 
A szakmai és vizsgakövetelményeket várhatóan 2010 májusáig el lehet fogadni - közölte.

MTI Karrier

Panaszok a középiskolai felvételik miatt

Az Oktatási Hivatalhoz eddig néhány tucat panasz érkezett a középiskolai felvételikkel kapcsolatban, miközben az eljárás még nem zárult le - írja a Népszabadság.

MTI Itthon

A diákok harmada e-felvételizett az idén

A diákok több mint egyharmada elektronikus úton nyújtotta be az idén felsőoktatási jelentkezését, tavaly még csak 13 százalékuk élt ezzel a lehetőséggel – közölte honlapján az Országos Felsőoktatási Információs Központ.

Óriási olajlelőhelyet fedeztek fel az ujgurok földjén

Óriási olajlelőhelyet fedeztek fel az ujgurok földjén

Egy kutatás szerint három év múlva már 7500 magyar lesz milliárdos

Egy kutatás szerint három év múlva már 7500 magyar lesz milliárdos

Megöltek két embert Szegeden

Megöltek két embert Szegeden