szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Munkahelyteremtő programokba kezd a szerb kormány, hogy ellensúlyozza a világméretű pénzügyi válság következményeit, s az év végéig 30 ezer embert kíván így keresethez juttatni - jelentette be Mladjan Dinkics gazdasági miniszter.

Jelenleg Szerbiában havonta mintegy 2500 ember veszíti el az állását munkahelyek bezárása miatt - közölte az ország gazdasági minisztere, hozzátéve, hogy ezen a téren még nem érezhető komoly változás a tavalyi és tavaly előtti évhez képest.
 
A 2009-i költségvetés kiadási oldalát 3,5 milliárd dinárral növelték, s ebből 1,3 milliárd dinárt a fiatalok foglalkoztatására fordítanak. Tízezer egyetemet, főiskolát és középiskolát végzett pályakezdőt akarnak úgy munkába állítani, hogy bérüket és annak járulékait az állam fizeti, munkaadójukat csupán a bér után fizetendő adó terheli. Ez egy egyetemet végzett esetében azt jelenti, hogy a havi 32 439 dináros bruttó bérköltségből az állam 29 850 dinárt magára vállal, s ezzel 20 ezer dináros (mintegy 60 ezer forint) nettó fizetéshez segíti az illetőt. Erre a megoldásra 30 év alatti kezdő munkavállalók pályázhatnak Szerbiában, akiknek a számát mintegy 100 ezerre teszik.
 



MTI Gazdaság

Bezárhat Románia egyik legnagyobb gyára

Az üzembezárás veszélyétől tartanak a romániai galaci (Galati) Arcelor Mittal acélgyár alkalmazottai, miután a vállalat vezetősége úgy határozott, hogy bezárja a gyár három kokszolókemence-blokkját.

Orbán Viktor: Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is

Orbán Viktor: Végre eljutottunk arra a pontra, hogy állami támogatás nélkül készülnek saját lábukon megálló filmek is

Kaszálnak a magyar gyerekek az Európa-bajnok infláció miatt

Kaszálnak a magyar gyerekek az Európa-bajnok infláció miatt

A Wizz Air több ezer utasának fizet visszatérítést egy „műszaki hiba” miatt

A Wizz Air több ezer utasának fizet visszatérítést egy „műszaki hiba” miatt

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen

A készenléti rendőrség nyomoz a január közepén gyermekvédelmi ügyben felfüggesztett szalézi igazgatóhelyettes ellen