szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mintegy 200 regisztrált munkanélkülinek biztosít folyamatosan munkát a következő 7 hónapban a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt. - közölte a társaság.

Az erdőgazdaság közleményében kifejti: az összesen 173,5 millió forintos ráfordítással azoknak teremtenek munkalehetőséget, akik vállalják több ezer hektárnyi erdőterület ápolását az április 27-én induló országos erdőművelési közmunkaprogramban.
  
A társaság tájékoztatása szerint a fiatal erdők ápolása, tisztítás mellett sor kerül az erdei sétautak, turistaútvonalak rendbetételére, valamint az elöregedett közjóléti eszközök - padok, esőbeállók - javítására, illetve cseréjére. A közmunkaprogramban résztvevők feladata lesz továbbá a gemenci Állami Erdei Vasút környékének rendbetétele, a parlagfű irtása és az erdőkben található hulladék takarítása.

A Gemenc Zrt. 34,7 millió forintos saját erővel vesz részt a programban, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) és a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) összesen 70 millió forinttal, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) pedig 68,8 millió forinttal egészít ki.

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Enyhíteni készül a Szíriával szembeni korlátozásain az USA, miközben újabb Oroszország-ellenes szankciók jöhetnek

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Itt a kormány válasza Rogán szankciós listára kerülésére: pitiáner bosszú, de majd az új elnök leveszi

Itt a kormány válasza Rogán szankciós listára kerülésére: pitiáner bosszú, de majd az új elnök leveszi

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában

Mintás ingében, tuktuk-sofőrökkel pózolt Orbán Viktor Indiában