szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A világ legnagyobb acélipari csoportja, a nyugat-európai-indiai ArcelorMittal mintegy ezer francia és belga dolgozója kedden megtámadta a cég luxembourgi központját, miközben odabent a részvényesek közgyűlése zajlott.

A tüntetők, az elbocsátások ellen tiltakozva, füstbombákat és vasdarabokat hajigálva ostromolták a rendőrség védte épületet. Egy embert őrizetbe vettek, de még aznap szabadlábra helyezték. Az épület alsó szintjét a betört ablakokon át elárasztotta a füst, de a közgyűlés a felső szinten folytatódott.
 
A részvényesek meghallgathatták, hogy az acélkereslet idén 15-20 százalékkal csökkenhet a világon - a második világháború óta a legnagyobb ütemben -, mert a Kínában és Indiában habár lassabban, de folytatódó gazdasági növekedés nem kárpótol az amerikai és az európai visszaesésért. Februárban még csak 7-10 százalékos világkereslet-csökkenést jósoltak a cégnél.
 
Az ArcelorMittal maga a termelés felére csökkentésével reagál az első félévben. A csoport 25 nyugat-európai kohója közül csak kilenc működik.
 
Az ArcelorMittal egyelőre elkerülte a nagyarányú, tartós elbocsátásokat, de önkéntes távozást ajánlott fel világszerte 315 ezer alkalmazottja közül 9 ezernek. A fizetéseket bafagyasztották, a szerződéses dolgozók közül soknak nem újították meg a munkaszerződését, a határozatlan időre alkalmazott dolgozók csökkentett bért kapnak a leállások idejére. Az igazgatótanács tagjainak 15 százalékkal, a magas szintű vezetőknek 10 százalékkal csökkentették az illetményét. A dolgozók elégedetlenek, mert a vállalatvezetés nem terjeszt elő menetrendet a termelés helyreállítására. 
 
Az első negyedévben az ArcelorMittal vesztesége 1,063 milliárd dollár volt adó után, a tavalyi első negyedévi, 2,371 milliárd dolláros adózott eredmény helyett. A bevétel 49,3 százalékkal 15,122 milliárd dollárra csökkent 29,809 milliárdhoz képest, miközben az értékesítés 45,2 százalékkal 16 millió tonnára fogyatkozott 29,2 millió tonnához képest. 
    

Magyarországot is becélozta egy veszélyes kártevő, ami biztonsági kamerákat fertőz

Magyarországot is becélozta egy veszélyes kártevő, ami biztonsági kamerákat fertőz

„Iváncsát is elkezdték kaszabolni” – A munkavállalók szerint leépítések kezdődtek az SK akkugyár mindhárom magyar üzemében

„Iváncsát is elkezdték kaszabolni” – A munkavállalók szerint leépítések kezdődtek az SK akkugyár mindhárom magyar üzemében

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Fabrizio Romano exkluzív információkat osztott meg Gyökeres Viktor klubváltásáról

Döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság, fel kell oldani a USAID-támogatások befagyasztását

Döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság, fel kell oldani a USAID-támogatások befagyasztását