szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csütörtökig módosíthatnak a felsőoktatási intézményekbe pályázók a jelentkezési sorrendjükön, s eddig pótolhatják még hiányzó dokumentumaikat is - közölte az Országos Felsőoktatási Információs Központ (OFIK). A ponthatárokat július 23-án határozzák meg.

Az OFIK felhívta a jelentkezők figyelmét arra, hogy a felvételi pontszámítás során csak a megfelelő igazolás másolatának beérkezése után kaphatják meg az adott jogcímen igényelt felvételi pontot. A központ a közleményben kiemelte: csütörtökig kell beérkezniük a még hiányzó dokumentummásolatoknak, illetve ez az utolsó határidő, amíg még módosítható a jelentkezési sorrend. 
 
A még hiányzó dokumentumokat be lehet küldeni elektronikusan (e-felvételivel), postai úton és személyesen is le lehet adni az központ ügyfélszolgálatán.

Eredeti dokumentumokat senki ne küldjön be, függetlenül attól, hogy hány helyre jelentkezett, minden dokumentumból elég egy olvasható A4-es fénymásolat, amelyen szerepel a jelentkező neve és a felvételi azonosító száma is - áll a közleményben. A másolatokat nem kell hitelesíttetni, s a többoldalas dokumentumokból csak azoknak az oldalaknak a másolatára van szükség, amelyek érdemi információt tartalmaznak (például a bizonyítvány borítólapját, üres oldalait nem kell csatolni).     
 
A diákoknak - szintén a legkésőbb csütörtökig - lehetőségük van a jelentkezéskor megadott intézmények, szakok sorrendjének módosítására is. Ez csak egyszer tehető meg, és akkor is csak a már megjelölt jelentkezési helyeket lehet variálni, újat felvenni már nem lehet. Eredményeiket a www.felvi.hu oldalon ellenőrizhetik a jelentkezők.

A ponthatárok július 23-i megállapítását követően az Oktatási Hivatal valamennyi jelentkezőnek úgynevezett besorolási döntést küld arról, hogy az egyes jelentkezési helyeken hány pontot ért el, mennyi ott a ponthatár, besorolást nyert-e valamelyik jelentkezésére, és ha igen, melyikre. Egyazon felvételi eljárásban a jelentkező - függetlenül attól, hogy hány jelentkezési helyet jelölt meg - csak egy helyre sorolható be, az általa felállított sorrendben arra a szakra, ahol először éri el a vonalhúzáskor megállapított ponthatárt

A felvételről szóló határozatot és a beiratkozással kapcsolatos információkkal az az egyetem, főiskola küldi meg, ahova besorolást nyert a jelentkező.


MTI Karrier

Egyetemi hajrá: 70 éves a legidősebb felvételiző

Több mint ötven évvel ezelőtt érettségiztek, s csak most tanulnának tovább: hetvenéves az idei három legidősebb felvételiző. További érdekesség, hogy volt olyan diák, aki 43 helyet jelölt meg a felsőoktatási jelentkezéskor - derül ki az Országos Felsőoktatási Információs Központ legújabb összegzéséből.

MTI Karrier

Felvételi ponthatárok: július 23-án minden kiderül

Várhatóan július 23-án derül ki, melyik felsőoktatási intézménybe nyertek felvételt a diákok, ekkor határozzák meg a felsőoktatási ponthatárokat. A jelentkezők kérelmük sorrendjén július 9-ig módosíthatnak.

Putyin: Remélem, nem lesz szükség atombomba bevetésére

Putyin: Remélem, nem lesz szükség atombomba bevetésére

Jégeső, zivatarok és szeles idő vár ránk jövő héten

Jégeső, zivatarok és szeles idő vár ránk jövő héten

Kórházba vitték Vucicot Belgrádban, miután rosszulléte miatt hazatért Amerikából

Kórházba vitték Vucicot Belgrádban, miután rosszulléte miatt hazatért Amerikából

Német külügy Marco Rubiónak: Megtanultuk a történelmünkből, hogy a jobboldali szélsőséget meg kell állítani

Német külügy Marco Rubiónak: Megtanultuk a történelmünkből, hogy a jobboldali szélsőséget meg kell állítani