szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elkezdődött a közmunkások továbbképzése a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél; a közmunkaprogramban részt vevő 560 dolgozó közül 87-en szerezhetnek az erdőgazdálkodásban hasznosítható ismereteket és végzettséget – közölte a társaság.

A cég hajdúsági erdészeteiben dolgozó közmunkások közül 22-en  erdőművelő képzésen, míg 23-an erdei melléktermékgyűjtő- és hasznosító oktatáson vesznek részt. Az előbbi keretében a szaporítóanyag-termelés, az erdősítés, a fásítás, valamint az erdőnevelés munkafolyamatait, utóbbi képzés keretében erdészeti alapismereteket, termőhelyismeretet, erdővédelmet tanulnak a közmunkások.     

A Nyírerdő Zrt. szabolcsi erdészeteiben, valamint nyírbátori fafeldolgozójában is elindítja az oktatást: a megyében 42 ember sajátíthatja el a fakitermelő és a fűrészipari gépkezelő szakmák elméleti és gyakorlati ismereteit.     

A májustól november végéig tartó közmunkaprogramban a két megye 72 településének 560 lakosa érintett. A projekt teljes költségvetése meghaladja az 520 millió forintot, amit a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa és Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 210 millióval támogat. A programhoz az erdészeti társaság húsz százalékos önerőt, mintegy 105 millió forintot biztosított.


Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Orbán: A politika olyan sport, mint a boksz, ahol még a győztest is nagyon megverik

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Meghalt az önkéntes véradó, akinek 2,4 millió csecsemő köszönhette az életét

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában