szerző:
hvg.hu

Csaknem minden nemzedék csaknem minden pszichológusa szembesül a nehéz kérdéssel: valóban létezik veleszületett tehetség? Igen, létezik. A teljesítmény receptje: tehetség és szorgalom. Igen ám, de ezzel a megközelítéssel az a baj, hogy a tehetséges emberek karrierjének mélyebb pszichológiai elemzése során mintha az derülne ki, hogy a tehetség kisebb szerepet játszik a sikerben, mint a szorgalom és az erőfeszítés. Részlet Malcolm Gladwell Kivételesek című könyvéből.

Az első számú bizonyíték egy vizsgálat az 1990-es évek elejéről, amelyet K. Anders Ericsson végzett el két munkatársával a berlini Zeneakadémia hallgatói körében. Az akadémia professzorainak segítségével minden osztályban három csoportba osztották a hegedűsöket. Az elsőbe a ragyogó csillagok kerültek, azok, akikben benne rejlett a lehetőség, hogy egyszer világhírű szólisták legyenek. A második csoportba azok kerültek, akik egyszerűen csak jók voltak. A harmadik csoportba kerültek azok a diákok, akikről aligha feltételezték akár csak azt is, hogy professzionális zenekari hegedűssé válhatnak – ők iskolai zenetanárnak készültek. Ezek után minden hegedűsnek feltették ugyanazt a kérdést: eddigi pályafutásuk alatt, vagyis egészen onnantól kezdve, amikor először vettek a kezükbe hegedűt, körülbelül hány órát gyakoroltak eddig? Mindhárom csoport tagjai hozzávetőlegesen ugyanabban az életkorban, 5 éves koruk körül kezdtek el játszani. Eleinte, az első néhány évben durván ugyanannyit gyakoroltak, heti 3 órát. Körülbelül a 8 éves kori gyakorlás időtartamában jelentek meg az első komoly különbségek. Azok a hallgatók, akik a felosztásnál a legjobbak közé kerültek, többet gyakoroltak, mint bárki más. 9 évesen heti 6, 16 évesen heti 8, 14 évesen heti 16 órát játszottak a hegedűn, és így tovább, egészen addig, hogy 20 éves korukban már heti 30 órát gyakoroltak – céltudatosan és nagy eltökéltséggel, kifejezetten annak érdekében, hogy javítsanak a technikájukon. A végeredmények szerint a legjobbnak ítélt hegedűsök háta mögött 20 éves korukra egyenként 10 000 óra gyakorlás áll. Csak viszonyításképpen: a jónak tartott játékosokra összesen 8000, a leendő zenetanárokra pedig alig kicsivel több mint 4000 órás gyakorlás esik fejenként, 20 éves korukig.

Egy bizonyos szint felett már csak a gyakorlás számít

Kivételesek
Megrendelem a könyvet
Ericsson és munkatársai ezek után amatőr és hivatásos zongoristáktól származó adatokat vettek górcső alá. Ugyanazt a mintázatot találták. Az amatőrök soha nem gyakoroltak heti 3 óránál többet gyerekkorukban, és mire elérték a 20 éves kort, összesen 2000 óra gyakorlás volt a hátuk mögött. Ugyanakkor a hivatásos zongoristák életük során végig egyenletesen és állhatatosan növelték a gyakorlással töltött időt, míg végül ők is, akárcsak a hegedűsök, elérték a 10 000 órát 20 éves korukra. Ericsson vizsgálatának eredménye azért döbbenetes, mert sem ő, sem a kollégái nem találtak egyetlen „őstehetséget” sem, egyetlen olyan zenészt sem, aki erőfeszítések nélkül repült volna fel a csúcsra, miközben a kortársainál sokkal kevesebb időt töltött el gyakorlással. És nem találtak egyetlen fölöslegesen gürcölőt sem, vagyis olyan embert, aki sokkal keményebben dolgozott, mint bárki más, és mégsem sikerült eljutnia a legfelső szintre. Ericssonék eredményei azt sugallják, hogy amennyiben egy zenész elég tehetséges ahhoz, hogy bejusson egy nagyon magas színvonalú zeneiskolába, akkor onnantól kezdve csak az különbözteti meg a ragyogó előadóművészt a többiektől, hogy sokkal keményebben dolgozik. Ericsson vizsgálatai lényegében azt derítették ki, hogy mennyit kell gyakorolnia valakinek ahhoz, hogy elismert profi lehessen. A mágikus szám: 10 000 óra.

Észvesztően sok idő

„Az ilyen jellegű kutatások révén kibontakozó kép azt mutatja, hogy 10 000 óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki mesteri szintre jusson és világklasszis legyen – lényegében bármiben! – állítja a tárgyban írott könyvében Daniel Levitin neurológus. Kutatás kutatás hátán, zeneszerzők, kosarasok, regényírók, jégkorcsolyázók, zongoristák, sakkozók, profi bűnözők körében, vagy amit akartok, bármi más körben is, és mindegyik ezt a számot hozza ki végeredményként. 10 000 óra hozzávetőlegesen napi 3 vagy heti 20 óra gyakorlást jelent több mint 10 éven át. Természetesen ez nem magyarázza, hogy egyesek miért képesek többet kihozni a gyakorlással töltött időből, mint mások. Csak annyit jelent, hogy soha senki nem talált még példát arra, hogy egy valóságosan létező világklasszis kevesebbet gyakorolt volna. Úgy tűnik, ennyi időbe telik az agynak, hogy asszimilálja mindazt, ami a mesteri teljesítményhez szükséges.

Egyszerűen képtelenség, hogy valaki fiatal felnőtt korára elérje ezt a számot, ha kizárólag csak önmagára hagyatkozhat. A 10 000 óra teljesítéséhez szükség van a szülőkre, akik támogatják és bátorítják a profijelöltet. Szegény sem lehet az ember, mert ha másodállásokat kell vállalnia, hogy megéljen, akkor nem marad már idő a gyakorlásra. De tulajdonképpen még ez is kevés. A legtöbb ember csak úgy képes elérni amágikus 10 000 órát, ha speciális programokba kerül be – például ifjúsági válogatott lesz –, vagy ha valami egészen különleges lehetőséget kap, amelynek révén teljesíteni tudja ezt a rengeteg gyakorlóórát.

Vajon a 10 000 órás szabály a siker általános törvényszerűsége? (Oldaltörés)

Gladwell az ötletet két példa segítségével próbára is teszi, méghozzá két ismert példával. Az egyik a Beatles, minden idők leghíresebb bandája, a másik pedig Bill Gates, a világ leggazdagabb embereinek egyike.

A Beatles 1964 februárjában érkezett meg az Egyesült Államokba, érkezésükkel pedig kezdetét vette az amerikai zenei élet úgynevezett brit inváziója. A Beatles sikerlistás albumok sorát készítette el, amelyek teljesen átformálták a könnyűzenét. Vizsgálódásunk szempontjából az első érdekes dolog az, hogy mennyi ideje volt együtt a Beatles akkor, amikor megérkeztek az Egyesült Államokba. Lennon és McCartney először 1957-ben játszottak együtt, 7 évvel azelőtt, hogy az Államokba jöttek volna. 1960-ban, amikor a Beatles még csak egy feltörekvő középiskolás rockbanda volt, meghívták őket a németországi Hamburgba. „Akkoriban még nem léteztek rock and roll klubok Hamburgban. Csak sztriptízbárok voltak – meséli Philip Norman, aki Shout! (Kiabálj!) című könyvében írta meg a Beatles történetét.– Volt egy bizonyos klubtulajdonos, Bruno, aki korábban afféle haknihuszár volt. Neki támadt az az ötlete, hogy rockbandákat hozat Németországba, hogy a különböző klubokban játsszanak. Sokaknak tetszett az ötlet. Órákon át tartó nagyszabású nonstop előadások voltak ezek, miközben rengeteg ember tántorgott ki és be a klub ajtaján. A bandának pedig folyamatosan játszania kellett, hogy felkeltse az átutazó közönség érdeklődését.

De mi volt olyan különleges Hamburgban? Nem fizettek különösebben jól, az akusztika sem volt kiváló és a közönség is mindenféle volt. Hamburgban az volt a különleges, hogy a zenekar kényszerítve volt, hogy elképesztően sokat játsszon. A Beatles feloszlása utáni vallomásainak egyikében John Lennon így mesélt az Indra nevű sztriptízbárban tartott hamburgi bulijaikról: „ Egyre jobban játszottunk, és egyre magabiztosabbak lettünk. Egyszerűen nem tudtunk nem fejlődni, ha egyszer egész éjjeleket játszottunk végig. A hamburgiaknak nagyon kapóra jött, hogy külföldiek vagyunk. És mi egyre keményebben és keményebben küzdöttünk, beleadtunk apait-anyait, hogy végigcsináljuk. Liverpoolban csak egyórás fellépéseink voltak. Lenyomtuk a legjobb számainkat, mindig és mindenhol ugyanazokat. Hamburgban naponta nyolc órán át kellett szünet nélkül játszanunk, és muszáj volt változtatnunk a hozzáállásunkon.”

A banda első dobosa, Pete Best, „az ötödik Beatles” így számol be ugyanerről: „ Ha egyszer bekerült a lapokba egy hír arról, hogy fellépünk, a klub zsúfolásig megtelt. A hétből hét napon át játszottunk. Eleinte csak fél egyig, azaz zárásig, de ahogy jobbak lettünk, a tömeg tovább maradt, hajnali kettőig akár, mi pedig szinte megállás nélkül, folyamatosan nyomtuk nekik”. A Beatles összesen ötször utazott Hamburgba 1960 és ’62 között. Az első alkalommal 106 estén játszottak, 5 vagy annál is több órán át. A második alkalommal 92-szer léptek fel. Harmadszorra 48-szor, és összesen 172 órát voltak színpadon. A két utolsó hamburgi hakni során, 1962 novemberében és decemberében, összesen 90 órát zenéltek. Másfél év alatt hozzávetőlegesen mindösszesen 270 estén zenéltek. Amikor 1964-ben elérkezett az első nagy áttörés, a durva becslések szerint már 1200 fellépésen voltak túl. Ez nagyon-nagyon ritka. Manapság egy zenekar jó, ha teljes pályafutása alatt tart ennyi előadást. A hamburgi tűzpróba az egyik dolog, ami különlegessé teszi a Beatlest. Hamburg előtt nem voltak fegyelmezett előadók. Mire visszajöttek, már úgy játszottak, mint senki más. Akkor váltak azokká, amik lettek.”

Bill Gates esete

Gates családja Seattle-ben élt. Apja jómódú ügyvéd volt, az anya pedig egy befolyásos és gazdag bankár lánya. Gates kisgyermekként elég finnyás volt, és meglehetősen könnyen elunta magát az iskolai órákon. A szülei ezért hetedikes korában kivették a nyilvános iskolából, és beíratták a Lakeside-ba, a gazdag seattle-i családok igényeit kielégítő magániskolába. Gates második éve járt oda, amikor az iskola elindított egy számítástechnika szakkört. A hatvanas években a legtöbb középiskolában nem volt számítástechnikai szakkör. De még ennél is figyelemreméltóbb, hogy milyen számítógépet vett a Lakeside. Az iskola nem tette ki annak a diákjait, hogy az izzadságosan fáradalmas lyukkártyarendszerben tanuljanak programozást, mint szinte mindenki más az 1960-as években. A Lakeside ehelyett egy ASR–33 Teletype nevű rendszert épített fel, időosztásos terminált, közvetlen vonallal a Seattle belvárosában lévő központi géphez.

– Az egész időosztásos ügyet csak 1965-ben agyalták ki! – állapítja meg Gates. – Valaki nagyon előrelátó lehetett ott akkor, és fogékony a legújabb dolgokra. Attól a pillanattól fogva Gates szinte ki sem mozdult a számítógépes szobából. Néhány másik diákkal együtt autodidakta módon tapasztalta ki, hogyan is működik ez a fura új eszköz. Az ASR egy telefonvonalon keresztül csatlakozott a központi géphez, és a csatlakozási idő természetesen méregdrága volt, még egy olyan vagyonos intézmény számára is, mint a Lakeside. Az Anyák Klubjának 3000 dollárja hamarosan elfogyott. A szülők ekkor emelték az összeget. A diákok elköltötték. Ekkor a Washingtoni Egyetem néhány programozója létrehozott egy céget Computer Center Corporation (Számítógép Központ Vállalat) vagy C-Cubed (C-köb) néven, amely számítógép-használati időt adott bérletbe a helyi vállalkozásoknak. Szerencsés véletlen, hogy a cég egyik alapítójának – Monique Ronának – a fia a Lakeside-ba járt, egy osztállyal Gates fölött. Vajon a lakeside-i számítástechnikai szakkör tagjai hajlandók lennének-e tesztelni a cég szoftvereit a hétvégéken, ingyenes programozási időért cserébe? – töprengett Rona. Naná, hogy! Tehát iskola után Gates felszállt a buszra, elment a C-Cubed épületébe, és sorra járva az irodákat, késő estig programozott. A C-Cubed végül becsődölt, így Gates és barátai a Washingtoni Egyetem számítástechnikai központja körül kezdtek el csellengeni. Nem sokkal ezután beszálltak egy másik cég, az ISI (Information Sciences Inc.) munkájába. A vállalat megállapodott velük, hogy ingyenes programozási időt biztosít számukra, cserébe azért, hogy dolgozzanak egy szoftveren, amely a céges könyvelést volt hivatva automatizálni. 1971-ben, e hét hónapos időszakban Gates és csapata 1575 órát töltött az ISI központi számítógépéhez csatlakozva, ami hozzávetőlegesen annyi, mint napi nyolc óra , hetente hétszer

– Mint a megszállottak! – idézi fel Bill Gates a korai középiskolai éveit. Éjjelente is feljártam az ISI-be, és hétvégeken is programoztunk. Nem volt olyan hét, hogy ne töltöttünk volna el legalább 20–30 órát a gép mellett. Egyszer Paul Allen és én elég nagy pácba kerültünk. Elloptunk néhány passwordöt és összeomlasztottuk a rendszert. Na, akkor kirúgtak minket. Egész nyárra számítógép nélkül maradtam. 15-16 éves lehettem. Aztán megtudtam, hogy Paul rábukkant egy szabad számítógépre a Washingtoni Egyetemen. Voltak gépeik az orvosi karon, az élettan tanszéken. A gépeknek 24 órás ütemtervük volt, de abban a bágyadt uborkaszezonban hajnali 3 és 6 között nem futtattak rajtuk semmit. – Gates felnevet. – Felkeltem éjjel, nem sokkal lefekvés után. Képes voltam begyalogolni az egyetemre. Vagy bebuszozni. Hát ezért vagyok olyan bőkezű a Washingtoni Egyetemmel: mert hagyták, hogy olyan sok programozási időt csórjak tőlük.

Nem sokkal később az ISI egyik alapítóját, Bud Pembroke-ot felhívták a technikai fejlesztésre szakosodott vállalattól, a TRW-tól. A TRW épp akkor szerződött le a dél-washingtoni Bonneville Erőművel, hogy felépít számukra egy számítógépes rendszert, így a cégnek égetően nagy szüksége volt olyan programozókra, akik ismerik azt a speciális szoftvert, amit az erőmű használ. Az informatika hőskorában az ilyen speciális tapasztalatokkal rendelkező programozó olyan ritka volt, mint a fehér holló. De Pembroke tudta, kiknek kell szólnia: azoknak a lakeside-i középiskolás srácoknak, akik több ezer órát töltöttek el az ISI központi számítógépén. Gates akkor már érettségi előtt állt, és valahogy sikerült meggyőznie a tanárait, hogy egy önálló tanulmányi kutatás örve alatt kereket oldhasson, és az erőműben dolgozzon. Ott töltötte az egész tavaszt, és kódokat írt egy John Norton nevű ember felügyelete alatt. Gates bevallása szerint Norton többet tanított neki a programozásról, mint az összes többi mestere együttvéve.

Nyolcadiktól az érettségiig – ez az öt iskolai év volt Bill Gates Hamburgja. Akárhogy is vesszük, Gates különleges lehetőségek egész sorozatát kapta. És hogy mi volt ennek a lehetőségsorozatnak a gyakorlati jelentősége? Nos, csak annyi, hogy ezáltal Bill Gatesnek rengeteg alkalma nyílt a gyakorlásra. Amikor Gates másodévesen kimaradt a Harvardról, hogy kipróbálja magát a saját szoftveres cégében, akkor már hét éve szinte megállás nélkül programozott. Addigra már bőven túllépte a 10 000 órát. Vajon a világon hány kamasznak nyílt lehetősége arra, hogy ennyit gyakoroljon?

A siker másik oldala

Ha egymás mellé állítjuk a Beatles és Bill Gates történetét, akkor egy bonyolult kép bontakozik ki a szemünk előtt a sikerhez vezető útról. Gates és a Beatles tagjai vitathatatlanul kivételes talentumok. Lennon és McCartney olyan zenei tehetséggel voltak megáldva, ami csak egyszer adódik egy generációban. De a történetüket nemcsak az egyedülálló tehetség, hanem az egyedülálló lehetőségek sora is kivételessé teszi. Úgy tűnik, sem a szoftvermilliárdosok, sem a rockzenekarok nem jelentenek kivételt a szabály alól, a jó szerencse mindig a pártjukon áll. Úgy tűnik, ők maguk a szabály. Gladwell könyvében rámutat, ha meg akarjuk érteni, hogy egy ember miért fut be, akkor alaposabban szemügyre kell vennünk a körülményeit – a családjukat, a születési helyüket, sőt a születési dátumukat is. A siker története sokkal bonyolultabb – és sokkal érdekesebb is – mint azt első pillantásra gondolnánk.

hvg.hu Plázs

A rosetói rejtély: "ezek az emberek az öregségbe haltak bele"

Kivételesek című, a HVG Könyvek által kiadott könyvében a népszerű szerző, Malcolm Gladwell arra vállalkozik, hogy bebizonyítsa: ha meg akarjuk érteni a sikert, azt, hogy egy ember miért fut be, akkor alaposabban szemügyre kell vennünk a körülményeit – a családjukat, a születési helyüket, sőt a születési dátumukat is. A siker története sokkal bonyolultabb és érdekesebb, mint azt első pillantásra gondolnánk. Jó példa erre Stewart Wolf doktor rosetói vizsgálata, amelynek merőben új következtetései megváltoztatták annak idején a szívroham rizikófaktorainak megítélését. Hogy mi történt Rosetóban? Az alábbi rövid részletből megtudhatják.

Strasbourgi terrortámadás: felfegyverzett rendőrök lepték el a Neudorf városnegyedet – videó

Strasbourgi terrortámadás: felfegyverzett rendőrök lepték el a Neudorf városnegyedet – videó

Firefoxot használ? Nyomjon rá most a frissítésre, hasznos újítások érkeztek bele

Firefoxot használ? Nyomjon rá most a frissítésre, hasznos újítások érkeztek bele

Mára legfeljebb hószállingózás jut

Mára legfeljebb hószállingózás jut

Fotón az Orbán mögött álló két állítólagos TEK-es

Fotón az Orbán mögött álló két állítólagos TEK-es

Chuck Norris potom pénzért turnézott Budapesten

Chuck Norris potom pénzért turnézott Budapesten

Miniinterjút készítettek Orbánnal

Miniinterjút készítettek Orbánnal