szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lezárult az első szakasza a Diófa programnak, amely a képzetlen, tartósan munkanélküli embereknek segít visszajutni a munka világába.

A most lezárult képzésben negyvenen vettek részt, és az egy éve indult projekt keretében hűtőház is épült a Tolna megyei Faddon. A zöldség és gyümölcs ágazatra épülő programba bevontak közül  harminchatan tettek vizsgát hétfőn. Rövidesen újabb hatvan ember képzése kezdődik, márciusban pedig további százhúszé - mondta a Diófa konzorcium vezetője, Molnár József.

A tartós munkanélküliek munkához juttatására szervezett programok gyakran azért sikertelenek, mert ezeknek az embereknek alacsony a motiváltsága, önértékelése és gyorsan "kihullanak". A jelenlegi program különlegességét az adja, hogy pszichoszociális felügyelet is társul hozzá, ami segít a tartósan munkanélkülieknek a visszailleszkedésben.  lévőket visszavezetni a munka világába.
 
Molnár József az MTI-nek kifejtette: kézimunka-igényes, a térség adottságaira épülő ágazatokban kerestek a gyakorlatra helyet, illetve későbbi munkahelyet a programban résztvevőknek. Így esett a választás a zöldség és gyümölcstermesztésre, és később ebbe a körbe a gyógynövénytermesztést is be szeretnék vonni. A program sikere érdekében, pályázati forrásokat kihasználva épült Faddon egy gyümölcslé üzem egy éve.

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Eltűnt magyar ikerpárt keres a rendőrség Skóciában

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Hamarosan indulhat Szíjj Lászlóék kassai fociakadémiájának építése

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

Grönlandi miniszterelnök: Nem akarunk dánok vagy amerikaiak lenni, mi grönlandiak vagyunk

„Lázár kastélya, 185 km” – a Katona József utcában festettek fel újabb útbaigazítást Lázár János batidai kastélya felé

„Lázár kastélya, 185 km” – a Katona József utcában festettek fel újabb útbaigazítást Lázár János batidai kastélya felé