szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Sok frissen végzett fiatal arra kényszerül, hogy önkéntes munkát vállaljon vagy részmunkaidős állást keressen, a válság miatt ugyanis kevés a nekik kínált állás - írta kedden a The Daily Telegraph online kiadása.

Harmadával nőtt a friss diplomások száma, akik nem találnak teljes munkaidős állást Nagy-Britanniában: 47 ezren hat hónappal tanulmányaik befejezése után is azért küzdenek, hogy el tudjanak helyezkedni. Több száz, középosztálybeli friss diplomás fizet munkaerő-közvetítő cégeknek azért, hogy a legnagyobb brit cégeknél szerezhessenek tapasztalatot, akár gyakornokként is.

© Végel Dániel
A szigetországban most először egymillió fölé emelkedett azon 16-24 év közötti fiatalok száma, akik nincsenek a képzési-, továbbképzési rendszerben, vagyis nem tanulnak és nem is dolgoznak. A konzervatívok ezért Gordon Brown miniszeterelnököt hibáztatják, mondván, a brit kormány nem tesz semmit a friss diplomások és a fiatalok munkaerő-piacra való beillesztéséért.

A legfrissebb adatok szerint a 2008 nyarán végzett diákok 54,2 százaléka talált magának teljes munkaidős állást hat hónappal diplomájának kézhezvétele után. Egy évvel korábban még a diákok 57,2 százaléka tudott elhelyezkedni fél éven belül. Azok közül, akik 2008 nyarán végeztek, 7,3 százalék munkanélküli, 1,2 százalék alulfizetett, míg a friss diplomások 8,4 százaléka részmunkaidős állást vállalt.

Ez azt jelenti, hogy a brit friss diplomások 17 százaléka - közel 50 ezren - nem teljes munkaidőben dolgozik. Arányuk egy évvel korábban még csak 13,5 százalék - 36 ezer fő - volt. A helyzet várhatóan jövőre sem lesz jobb, ugyanis rohamosan emelkedik az egyetemekre jelentkezők száma, vagyis egyre több friss diplomás küzd majd a meghirdetett pozíciókért.


 

Szijjártóval az oldalán magyarázta Lavrov, hogy miért lenne rossz a tűzszünet

Szijjártóval az oldalán magyarázta Lavrov, hogy miért lenne rossz a tűzszünet

Bezárták három napra az iskolákat és az óvodákat Nagybányán, mert agyhártyagyulladást kapott két diák

Bezárták három napra az iskolákat és az óvodákat Nagybányán, mert agyhártyagyulladást kapott két diák

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster