szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nem változott a munkanélküliség decemberben a világ fejlett országait tömörítő OECD-ben. A legfrissebb amerikai és kanadai munkaerő piaci adatok pedig már kedvező irányba mutató elmozdulást jeleznek a gazdasági élénkülés hatására - közölte a párizsi székhelyű szervezet hétfőn.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint a 30 tagországban az átlagos munkanélküliségi ráta 8,8 százalék volt decemberben, nem változott novemberhez és októberhez képest, de 1,8 százalékponttal meghaladta a 2008 decemberi szintet. Az OECD jelentése szerint az eurózónában a decemberi munkanélküliség 10,0 százalékra nőtt a novemberi 9,9 százalékról, az Európai Unióban pedig 9,5 százalékról 9,6 százalékra emelkedett.
  

Az Egyesült Államokban ugyanakkor már a második egymást követő hónapban volt 10,0 százalékos a munkanélküliség decemberben, amikor a japán munkanélküliség 5,1 százalékra csökkent a novemberi 5,2 százalékról. A jelentés elkészítése óta nyilvánosságra került, hogy az Egyesült Államokban a munkanélküliség 9,7 százalékara hanyatlott januárban, míg Kanadában 0,1 százalékponttal 8,3 százalékra csökkent. 
  

Németországban decemberben már a harmadik egymást követő hónapban állt 7,5 százalékon a munkanélküliség, Franciaországban pedig 10,0 százalék volt, novemberhez hasonlóan. Az OECD országok között a legmagasabb munkanélküliséget Spanyolországban jegyezték fel decemberben, 19,5 százalékot a novemberi 19,4 százalék után.

 

 

Gazdaság

Csehországban nőtt a munkanélküliség

Csehországban januárban 9,8 százalékra, 2005. január óta a legmagasabbra nőtt a munkanélküliség - jelentették a cseh munka- és szociális ügyi minisztériumban hétfőn. Az elemzők is átlagosan 9,8 százalékot vártak.

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau  hamarosan bejelentheti lemondását

Reuters: Kanada miniszterelnöke, Justin Trudeau hamarosan bejelentheti lemondását

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

Képes átugrani egy szöges akadályt is a BYD 1287 lóerős szupersportkocsija – videó

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

A Hamász 34 túszt engedne el, ha létrejönne a tűzszünet

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason