szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Visszahívta tisztségéből és rendkívüli felmondással megszüntette a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a regionális fejlesztési ügynökség ügyvezetőjének munkaviszonyát az ügynökségnél feltárt visszásságok miatt - jelentette be Pál Béla, a testület elnöke pénteken.

A tisztséget tavaly június elsejétől betöltő Matisz János visszahívásáról egyetértésben döntött a fejlesztési tanács. Új ügyvezető megválasztására a pályázatot csak az országgyűlési választások után írják ki, addig az ügynökséget megbízással irányítja majd egy szakember - mondta Pál Béla (MSZP). A visszásságokat feltáró belső vizsgálat csak a regionális ügynökség működésére, a hazai forrásokkal, működési költségekkel való gazdálkodására terjedt ki, s nem érintette az európai uniós pályázatokkal kapcsolatos kérdéseket. Az uniós pályázatokkal kapcsolatos munkát egyébként folyamatosan javuló minőségűnek ítélte meg az NFÜ és a regionális fejlesztési tanács is. Eddig 11 milliárd forint értékű uniós forrás kifizetésére került sor - tette hozzá Pál Béla.

A decemberben lefolytatott vizsgálat részleteiről László Csaba, a felügyelőbizottság elnöke beszélt. A felügyelőbizottság vizsgálata egyebek között megállapította, hogy a tavaly júniusban vásárolt három személygépkocsi beszerzési ára, valamint az azokba indokolatlanul beépített elektronikai eszközök ára és szerelési költsége együttesen magasabb volt a közbeszerzési értékhatárnál. A menedzsment által használt autókba ugyanis traffipax-blokkoló berendezést, s kiegészítő elektronikát szereltek be, az egyikre tetőcsomagtartót is vettek. A vizsgálat megállapította azt is, hogy  visszamenőleges hatállyal kötötték meg az ügyvezető-helyettesek munkaszerződéseit, és az ezekben foglaltak jelentős terhet róttak az ügynökségre. "Hektikus képet" mutatott  a reprezentációs költségek felhasználása is, valamint a külső szakértői szerződések ár-érték aránya sem volt megfelelő. Ellentétes volt az adatvédelmi törvénnyel az az intézkedés, amellyel a menedzsment utasítása alapján tavaly decemberben részletes híváslistát kértek az ügynökség tulajdonában levő mobiltelefon-forgalmakról. A részletes híváslista tartalmazta az országgyűlési képviselőként is dolgozó Pál Béla adatait is.

Debreczeny János (Fidesz), a testület tagja, Veszprém polgármestere hangsúlyozta: nem "boszorkányüldözésről" van szó. A fejlesztési ügynökség közhasznú szervezet, a köz hasznára kell dolgoznia, de azok a visszaélések, amelyek lehetővé tették, hogy "elképesztő mennyiségű" pénz kerüljön ki különböző címeken az ügynökség működési költségeiből, nem a köz hasznát, hanem annak kárát szolgálták - fogalmazott.  A  regionális fejlesztési tanács javasolta a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek, hogy intézkedjen az indokolatlan költségek visszatérítéséről. Javasolta továbbá új ügyvezető megválasztására szolgáló pályázat kiírását, amelyre azonban csak az országgyűlési választásokat követően kerülhet sor - hangsúlyozta Pál Béla. A pályázat kiírásáig és elbírálásáig az ügyvezetői teendőket megbízással a NFÜ által megbízott ügyvezető látja majd, akinek a regionális tanács javasolni fogja, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket egyebek között a hasonló esetek megakadályozására.

bdáv \ guz

MTI 2010. február 12., péntek 17:24

Aszad szerint a Nyugat próbálja destabilizálni Szíriát

Aszad szerint a Nyugat próbálja destabilizálni Szíriát

Medvék, farkasok és csúnya szájú sittes alakok kószálnak erdeinkben, képeken, videókon az észlelések

Medvék, farkasok és csúnya szájú sittes alakok kószálnak erdeinkben, képeken, videókon az észlelések

Elköszön egy európai pálya a Forma–1-től

Elköszön egy európai pálya a Forma–1-től

Lakossági állampapírok privátbanki szemszögből

Lakossági állampapírok privátbanki szemszögből