szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A sikeres állásinterjúhoz nem feltétlenül csak és kizárólag a cég tárgyalójában nyújtott teljesítmény szükséges, számos apró banánhéjon el lehet csúszni már az interjú előtt - olvasható a Worktime cikkében.

Az állásinterjú napján óhatatlanul mindenkiben van feszültség vagy drukk, hiszen egy-egy rossz mondat vagy gesztus alapjaiban befolyásolhatja későbbi életünket. A Worktime blog szerzője bejegyzésében azokat a tippeket gyűjtötte össze, amelyek segítségével az állásinterjúra készülők elerülhetik, hogy szubjektív hiba miatt essenek el a pályázott állástól. Felhívja például a figyelmet arra, hogy akár már az interjú kezdete előtt elbukhatunk. Amint beléptünk az ajtón, onnantól kezdve viselkednünk kell, könnyen lehet, hogy később a recepciós tájékoztatja jövendő vezetőnket arról, mit csináltunk az interjú előtti percekben - írja a blogger. Egy neves távközlési szolgáltató esetét idézve például elmeséli, hogy egy jelölt azért esett el az állástól, mert míg a bejáratnál várakozott a HR-esre, káromkodásokkal tűzdelt magántelefonokat bonyolított, melyekről a biztonsági őr nem felejtett el alkalmas pillanatban beszámolni.

Ha további tippekre kíváncsi, akkor kattintson.

hvg.hu Karrier

Hazugságok az állásinterjún

Kirúgtak? Nem kaptál referenciát előző munkaadódtól? Hónapok óta nem találsz állást? Nincs szakmai tapasztalatod? Az állásinterjún számos érzékeny kérdés adódhat, amelyekre csak őszintén, köntörfalazás nélkül illik válaszolni. Tanácsok.

hvg.hu Karrier

A sikeres állásinterjú öt záloga

Egy dolog biztos: akár sikeres volt az állásinterjú, akár nem, a jelöltek tudni szeretnék, miért döntöttek ellenük vagy éppen mellettük a kiválasztást végzők. Miért volt jobb a másik jelentkező? Vagy ellenkezőleg: mi az, amivel sikerült megnyerni az interjúztatókat?

hvg.hu Karrier

Hogyan áshatod el magad már az állásinterjú első percében?

Az első benyomás a legtöbb embernél általában helyesnek bizonyul, ha elbénázod a „belépődet”, könnyen elvághatod magad. Rossz benyomást kelthetsz az interjúztatóban, ha késve érkezel, elhanyagolt külsővel jelensz meg vagy magabiztosan bevonulsz, aztán leeresztesz, mint a lufi. Tippek.

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Stiglitz: Nem jön ki Trump költségvetési matekja!

Meghalt Peter Yarrow, a Paff, a bűvös sárkány eredetijének szerzője

Meghalt Peter Yarrow, a Paff, a bűvös sárkány eredetijének szerzője

„A Fidesz csak egy módon árthatna Magyar Péternek”

„A Fidesz csak egy módon árthatna Magyar Péternek”

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora

Egy egri bikavér lett 2024 legjobb vörösbora