szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Széles körben használható, multifunkciós egyetemi szolgáltató kártya fejlesztésére indított programot a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok centruma (DETEK). A pilot-projekt létrehozására irányuló partnerségi megállapodást a DETEK, az egyetemi könyvtár, valamint a hallgatói önkormányzat vezetői csütörtökön írta alá a fejlesztést támogató vállalatokkal.

A megállapodás értelmében 35 millió forintos költségvetésből megteremtik a Debreceni Egyetemi Kártya üzleti és technológiai alapjait, ami többek között a könyvtárhasználat, az elektronikus étkezési jegyek és a parkolás igénybevételét, egységesítését is lehetővé teszi majd.

Az egyetemi szolgáltató kártya bevezetését szeptember 30-ig készítik elő mintegy 40 ezer potenciális felhasználó - 33 ezer hallgató és 6 ezer egyetemi dolgozó számára - közölte az aláírást követően Fábián István, a DETEK elnöke, a Debreceni Egyetem megválasztott rektora. A Debreceni Egyetemi Kártya tesztidőszakában kétezer hallgató számára biztosítanak - a legmodernebb technológiáknak megfelelő - kártyát, akik ennek segítségével az egyetemi könyvtár tervezett automatikus digitális jegyzet szolgáltatása keretében a könyvtár nyomtatórendszerén jegyzetnyomtatási szolgáltatást vehetnek igénybe.

Az elektronikus jegyzetellátáson túl a tervekben szerepel számos egyetemi szolgáltatás (pl.: elektronikus étkezési jegyek, parkolás, könyvtári szolgáltatások és hallgatói kedvezmények igénybevétele, étel-, ital automaták használata, rendezvényekre jegyvásárlási lehetőség) kártyához rendelése, és az ahhoz kapcsolódó informatikai háttérrendszerbe integrálása is - fűzte hozzá Fábián István.

Elon Musk „mindent” privatizálni akar, a postával és a vasúttal kezdené

Elon Musk „mindent” privatizálni akar, a postával és a vasúttal kezdené

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

A világ, ahogy Barkóczi Noémi látja - lemezpremier

A világ, ahogy Barkóczi Noémi látja - lemezpremier

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén

Baleset miatt több kilométeres a dugó az M3-as és az M2-es budapesti bevezetőjén